Good morning...

Tíz éve történt.
Oroszlánordításra ébredek a hűvös októberi hajnalon. Előző este kimondottan meleg volt, ezért nyitva hagytuk az ablakot. Nem tudom hová tenni, de csak jól hallottam. De hiszen Prágában vagyok, nem a szavannán! Zotyó is felébred, ő is hallja. Már ketten nem tudjuk hová tenni, erre pedig inkább visszaalszunk, az ordítás amúgy is elhalkul, majd megszűnik.
Reggel vetünk egy pillantás a térképre. A Moldva túl partján van az állatkert, szállásunktól légvonalban nagyjából 3-400 méterre. Ez megoldást is ad a hajnali rejtélyre…

Prága régóta a kedvenc európai városom, legalább is azok közül, amelyekbe elvetett a jó sorsom. Először 1976-ban jártam itt. Drezdába mentünk, Fradi BEK meccsre. Egy éjszakát töltöttünk, reggel indultunk tovább. Gépem sem volt akkor pont. Éppen eladtam a Praktica felszerelést, kellett a lóvé az úthoz, meg amúgy is, már kezdtem látni a korlátait.
Ez az út megérne egy külön fejezetet. Egy nagyon öreg Peugeot 403-assal utaztunk. Prága előtt nem sokkal elromlott az AC pumpa. Csere nem lévén, egy 5 literes kannából csináltunk ejtő tankot. Ezt az anyós ülés felett kötöttük meg a csomagtartóhoz. A benzin mennyiségét én ellenőriztem egy tükör segítségével. Még ma is röhögök a prágaiakon, ha eszembe jutnak, hogy néztek a kocsira, meg rám, ahogy tornázok a tükörrel. Kalandos egy út volt Drezdáig, majd haza, Komáromig. Akkor adta meg magát végleg az öreg jószág. A Fradit meg elporolták…

1984-ben kétszer is voltam Prágában. Előbb egy fotóklubbal töltöttünk itt pár napot, majd a Távbeszélő Sportkörrel utaztunk át Berlin felé. Akkor is egy éjszakát töltöttünk itt, egy távoli campingben. Nagyokat rohantam este is, reggel is néhány képért. Az igazi felfedezést ez a két út azonban még nem hozta el. Mind a kettő egy rohanás volt, olyanok is lettek a képek.

Fényzug (Aranyművesek utcája) - Prága, 1984. július (AE-1, FD 2,8/100, Agfachrome CT-21)

Több mint 20 évnek kellett eltelnie, hogy igazán megismerjem a várost, legalább is a belső, nevesebb részét. 2006-ban az október 23-ára eső hosszú hétvégét toldottunk meg még egy csütörtökkel, az ünnep keddre esett, így bőven volt időnk a felfedezésre.

Most nem ecsetelném a napok történéseit, csak annyit, hogy igen gazdag anyaggal tértem haza. Nagyszerű, ködös hajnalokat, izgalmas estéket és nagy napközbeni gyaloglásokat éltünk meg.

Hajnal a hídon (Károly-híd) - Prága, 2006. október (350D, panoráma két, fekvő képből)

Sokkal inkább szeretnék szólni az érzéseimről. Ezen az úton különös deja vu fogott el. A Kisoldal utcáit, a Hradzsin lépcsőit taposva, az Óvárosban bolyongva megrohant egy sajátos gondolat. Már jártam ezeken a helyeken. Nem, nem az előbb írt időpontokban, korábban. Ahogy jöttünk le Visehradból, egy bérház nagyon ismerősnek tűnt, én már laktam itt. Feltűnt az is, hogy milyen jól tájékozódom a városban. Ha el akartunk jutni valahová, szinte a legrövidebb úton vezettem társaimat oda. Lehet, innen a különös vonzódás?

Szégyen, de be kell vallanom, 10 év elmúlt azóta, de még igazán nem dolgoztam fel az akkor készült anyagot. Néhány kép lett csupán tisztességesen kidolgozva. Nem is nagyon publikáltam eddig ezeket sem. Azt hiszem, attól félek a mai napig, hogy túl sok képet kellene kipofoznom. Nincs szívem szigorúnak lennem, pedig az kéne. Az első 5 évben többször neki futottam, de abba is maradt az igyekezet. Mindig jöttek rövidebb utakról, kevesebb jó képek. Aztán kezdtem bemesélni magamnak, hogy a 10. évfordulóra meglesz. Ez most jött el, de négy-öt kép van talán elkészítve, és az anyag sincs leválogatva. Bent van mind a 700 kép egy gyűjtőmappában. Erre a történetre futja az időmből, amit mindenképpen meg szeretnék osztani.

Már a vége felé közeledtünk az útnak, rengeteg képpel voltunk jól lakva, nekem azonban még hiányzott egy hajnal a város felett, lehetőleg szemben a kelő nappal. Nosza, elő a térképet! Hosszas tanakodás és betájolás után a Moldva derékszögű kanyarja után, az Óvárossal szemben lévő Letná-parkra esett a választásunk.  Ez egy a város fölé magasodott fennsíkon terült el, pont keleti kilátással. Fel is néztünk Zotyóval még aznap, megkerestük a megfelelő kilövési pontokat, ne a sötétben kelljen botorkálnunk.

Másnap hajnalban ideális idő köszöntött kilátóhelyünkön. Pára ült a városon, de tiszta ég ragyogott felettünk. Már a kékórában szorgalmasan csattogtak a képek. Most sajnáltam igazán, hogy otthon hagytam az 50-es optikán az FD/EF átalakítót. Teljesen feleslegesen vittem ki magammal a 300-ast a kétszerezővel együtt, nem tudtam használni. Pedig itt lett volna rá alkalom bőven. A Nap gyorsan felkelt, nagyon látványos pirosan. Szívtam is a fogam rendesen. Láttam a fejemben a képeket a majd’ 1200 mm-es elvi gyújtótávolsággal. Nem volt mit tenni, be kellett érnem a 70-210 340 mm-nek megfelelő látószögével.

HAJNALI TORNYOK – Naptükör (Letná-park) - Prága, 2006. október (350D)

Ahogy konszolidálódott a napfelkelte varázsa, hátrébb húzódtam, egy közeli villaszerű épülethez. A gépet az állványon hátra hagyva – még visszamegyek, mit ad a reggel –, nyugodtan, ülve akartam egy cigit elszívni. Le is telepedtem a lépcsőkre. Egyszer csak jobbról, az épület mögül kidugta a fejét két boxer. Életemben nem láttam két ilyen gyönyörű kutyát. Aztán kikocogtak elém, rám ügyet sem vetve mentek tovább az útjukon. Látszott rajtuk, hogy nem először járnak itt, csak az én jelenlétem volt idegen a számukra egy pár másodpercig. Azután feltűnt két smasszer kinézetű, marcona figura. Ezek alaposan megszemléltek, de nem álltak meg, ballagtak tovább. Ezután feltűnt az Ember. Akik ismernek, tudják, sokszor állok hadilábon a folyékony beszéddel. Most azonban a világ legtermészetesebb nyugalmával köszöntem az illetőnek:
Good morning Mr. President!

Václav Havel volt az.

Elmosolyodott, felém biccentett szó nélkül, és eltűnt a balfenéken, mintha csak álmodtam volna az egészet. Zotyó azonban jött velem, így ő igazolta, hogy nemcsak álmodtam. A mai napig nagyon élénken él bennem ez a pillanat, minden másodpercére emlékszem. A két szép kutyára, a testőrök ábrázatára és Havel mosolyára. Kitörölhetetlenül égett bele az emlékezetembe ez a találkozás. Vajon honnan éreztem meg, hogy most kell visszahúzódnom?

Akkor már nem volt elnök, de a nagy idők előtti és utáni tetteivel nálam is kivívta a neki járó maximális tiszteletet. A volt szocialista államok közül a mi Göncz Árpádunk mellett ő volt a másik igazán karizmatikus államfő, köztársasági elnök. Árpi Bácsival a korai SZDSZ-es időkben volt közvetlen kapcsolatom, 16 évvel később meg egy futó pillanatra a közvetlen közelembe került a másik. De mintha mindig ismertem volna, pedig nem, de abban a mosolyban és biccentésben benne volt az egész ember. Láttam mögötte az életutat, az elért, megérdemelt magas pozíciót, de mindenekelőtt az egész mögött meghúzódó, hétköznapi embert. Talán ha nem kellett volna ekkor is valamiféle íratlan protokollnak, vagy a testőrök akaratának engedelmeskednie, megáll egy pillanatra, visszaköszön, még talán azt is megkérdezi, honnan jöttem? Vagy nem akarta, vagy nem tehette. Nem érdemes ezen morfondírozni. Abban a mosolyban és a fejbiccentésben ez is benne volt.

Örültem is, hogy nem volt nálam a gép, ezt a pillanatot úgysem tudtam volna megörökíteni. De itt van az emlékezetem látens képében, és most nektek is előhívtam.

Emelkedett érzésekkel mentem vissza az állványhoz, megnézni, mit hozhat még a reggel? Csak ezt a képet...

Ébredő Prága (Letná-park) - 2006. október 250D

2016. október 18.