Ma egy hete...

...és sok évtizede

Az Apák igazán akkor jönnek el a Fiaknak, amikor távoznak.
(Telefonjegyzet 2009-ből)

A Börzsöny illatát már az anyaméhben magamba szippanthattam, Anyám hét hónapja várta már világra jövetelemet, amikor Apámmal még túráztak. A nagyhideg-hegyi turistaház gondnoka meg is jegyezte: na ebből a gyerekből turista lesz.
Az lettem. A gyerekkor legszebb emlékei az Apámmal kettesben tett túrák. Különösen a Börzsöny. Máig kedvesebb számomra, mint bármelyik másik itthon, vagy bárhol. Négy éves voltam, amikor először vitt magával több napra. Elmondása szerint saját lábon mentem fel a Csóványosra, amin még később is csodálkoztam, bizony néha eléggé megizzasztott.

Valószínűleg a patakvölgyekben szerettem bele. Amikor először mentünk végig a Fekete-patak völgyén, mintha egy szentélyben jártam volna. Kétoldalt, meredeken a hegyek. Alant a szűk és sötét, szurdokszerű, keskeny völgy a sziklák és a fák között kanyargó patakkal. Itt értettem meg a vadregényesség lényegét. A vasúti síneket szerettem a legjobban. A fakitermelés legkézenfekvőbb kisegítő szállítóeszköze volt az erdei kisvasút. Az út javarészt a síneken vezetett. A hidakat szerettem a legjobban. És mindig reménykedtem, hogy egyszer csak a vasutat is láthatom. De jobbára hétvégeken keveredtünk arra, így ez az élmény kimaradt. Igazán e korszak miatt sajnálom, hogy akkor még nem fényképeztem, és Apám is alig. Neki nem volt annyira fotótéma, a nagy, nyílt tájakat szerette.  Egyszer Daróczi Csaba sok-sok sínes képem láttán megjegyezte, hogy biztos pályát tévesztettem. A sínek iránti vonzódásom is valószínűleg innen eredeztethető.
A gyerekkort a kamaszévek gyorsan felül írják. Elmaradtak a túrák Apámmal, inkább a saját társasággal jártuk az erdőket. Egyre kevesebbet volt lehetőségem több napra elszakadni, így elmaradtak a börzsönyi mély völgyek is. Azokhoz több nap kellett. Nagyon régen nem jártam a Fekete-patak völgyében a múlt hét szombatját megelőzően. '89-ben a torkolatánál vízirigóztunk Szőcs Döncivel. Tudtam, hogy az igazán szép részek mélyen bent vannak, nem is fért bele, hogy körülnézzünk. Most is egy hajnal óta tartó autós csavargás koradélutánján vetődtünk oda.
Tele voltam emlékekkel és nosztalgikus érzésekkel, ahogy mentünk egyre mélyebbre. A gyermekkor szép álmai általában beleolvadnak az évek reális szürkeségébe. Ilyenkor az ember azonban óhatatlanul leseperni igyekszik a fedőrétegeket. Keres valamit, ami úgy sincs már, csak az emlékezetekben. Amivel szembesültem, úgyis csak felnőttként lehetett feldolgozni.

Teljes méret Teljes méret
Teljes méret Teljes méret

Elemek nyomai - Börzsöny, Fekete-patak völgye, 2011. március (7D)

Még csak szomorú sem lehettem, hiszen nem az Ember, hanem a Természet rendezte vissza a maga képére a terepet. Amikor a Börzsöny is a Duna-Ipoly NP része lett, megszüntették a Belső-Börzsönyben a fakitermelést. A vasút feleslegessé vált. Talán tervezték, hogy megnyitják a személyközlekedésnek a teljes vonalat, de nem bánom, hogy nem így lett. Elég, ha a Panzióig megy csak fel. Legyen itt a lábé a főszerep!
Néztem a deformálódott fémeket, a kifordult hídgerendákat, és eltűnődtem a Természet erején. Micsoda idők lehettek erre, mekkora energiák szabadulhattak fel ezen a kis területen, amik ezt véghez vihették. Ha nem lennének mostanában azok a rettenetes katasztrófák szerte a világban, akkor is megkaphatjuk a jelzéseket a Földön lévő helyünkről.


A Természet hullámvasútja - Börzsöny, Fekete-patak völgye, 2011. március (7D)

Múlandóságunk áll itt szembe a Természet örökkévalóságával. Nem az kedvetlenített el, hogy nem találtam rá gyermekkori élményeimre. Sokkal inkább az, hogy miért nem lehet felszedni a síneket és elbontani a megrongálódott szerkezeteket? Vagy valamiféle emléket állítani egy valamikor működött emberi tevékenységnek. Az, hogy az erdő visszaveszi ősi, vadon jellegét, természetes. Mi nem hagyhatjuk magunk után tevékenységeink vadhajtásait. Ennek itt így már nincs keresni valója...
Mire a régen igazán szeretett, mélyebb részekhez értünk volna, elszaladt a nap. Vissza kellett forduljunk. Vágyakozó pillantást vetettem a sötétbe vesző, girbe-gurba sínek felé. Talán feljebb maradt még valami az elreppent időkből. Vissza akarok menni, végig járni a völgyet. Érzem, hogy ott még meg lehet találnom azt, amit kerestem.


Vakvágány? - Börzsöny, Fekete-patak völgye, 2011. március (7D)

Hiszen másnap megtaláltam azokat a negatívokat is, amik azon az első túránkon készültek, pedig a papírképeket kerestem...

- - -

Mióta ezt a blogot jegyezgetem, készülök Apámnak valamiféle emléket állítani, hiszen sokat köszönhetek neki. A fenti jegyzet is ahhoz készült. Most jött el az ideje.


Nagylátószögön: 2011. március 19.

Néhány vélemény:

líbuc (Nagy Katalin)
A sínek ideje lejárt, a régi utak már nem vezetnek sehova. Áldottak azok, aki igyekeztek nekünk utat mutatni...

Balogh Anita
"Apámmal kettesben"...hm..nagyon szép..olyan mélyen belémhatoló még...

pongi (Pongrácz György)
Kedves János mikor is voltunk ott azon a háromnapos túrán?
Végig futottak arcomon a könnyeim.
Köszi!


© Vajda János - 2015 ♦ Kapcsolat: e-mail - +36 30 996 0148
A honlapon valamennyi képet és írást szerzői jog véd!