Ahogy egy nap alakul
Egy nagyon húzós hét után úgy kellett már egy kis kimozdulás, mint egy falat kenyér az éhezőnek. Az emberek, az események fotózása után tájban, természetben lenni, a pörgést nyugalommal feloldani.
Fehérváron vettek fel, addig a vonat maradt. A BKV jól kicseszett velem. Hiába keltem félháromkor, kedélyesen integethettem a menetrend szerint 3 perccel előbb, az orrom előtt elhúzó éjszakai busznak. Félóra kényszerpihenő, és az előttem kihúzó vonat lett az ajándék. Újabb, most már óra semmittevés. Legalább itt vehettem magamnak egy kis reggelinek való sört.
Már a pályaudvaron, beülve a szerelvénybe, adódtak lehetőségek arra, hogy a bugylival szórakozzak, mivel a fejhallgatót meg nagy siettemben otthon hagytam, a zene elmaradt. Ahogy elhagytuk lassan a várost, úgy idomult még zaklatott állapotomhoz az elsuhanó táj.
Elsuhanó préri - Budatétény (vonatból), 2011. április (G12)
Tihanyban lassan lecsendesedtem belül. A félsziget belső része mindig jó hatással van rám, most a virág megtalálása a holdas bűvészkedésemhez végképp helyre billentette a középpontomat.
Nap-Hold együttállás - Budapest, 2011. április 7./Tihany, 2011. április 10. (7D)
Átruccantunk a Káli-medencébe. Az meg szeretemhelyeim között is az elsők között vagyon. Kevés helyen érzem annyira intenzíven Föld Anya jótékony energia simogatásait, mint például itt. Talán még a csákvári Haraszt dolomitjain, vagy a bükki Veres-oldal meredélyén és persze a pacsmagi "Szembe-dombon".
A romtemplomokat kajtattuk, ám Kékkút felé vetődve új érzésekkel álltam meg több, mint három év után az útmenti kőkereszt előtt. Elnéztem a kereszt és az út között, arra van az enyém is.
Útfelmutatás - Kékkút határában, 2011. április 10. (7D)
Fehérvárig visszavittek, megint a vonat maradt, az meg folytatta a reggeli trendet, és ki is ment az orrom előtt. Kaptam még egy órát. Szerencsémre, gondoskodtak a sörömről, bár ebből majdnem elalvás lett már az indulásra váró vonaton. Szerencsémre, megint adódott téma, így elő is halásztam a hajnali indulás óta kuksoló kisgépet.
Olyan megkapó volt az ormótlan fémszerkezetek között vidáman billegő virág, és olyan erőteljesen hatott még rám a nemrég elhagyott hely, valahogy ebben a képben summázva érezhettem sok mindent. Nemcsak annak a napnak az egész folyamatát, hanem sok mindenét.
Életrezdülés - Székesfehérvár, 2011. április 10. (G12)
Honnan, hová lehet jutni...
Nagylátószögön: 2011. április 21.
Válogatás a hozzászólásokból:
Nehogy azt hidd, hogy egyedül vagy ezekkel az élményekkel! Kb. hat hete érzem azt, hogy minden találkozóról lekések, minden ember azelőtt megy el, mielőtt épp odaérnék, minden tevékenységem közben mintha valaki hirtelen kitenné a lábát, hogy elgáncsoljon. Ami leeshet az leesik, ami hátráltathat, az megteszi. De nem számít! Jól szórakozom...
Ami a kis sárga virágot illeti: én is rácsodálkoztam, hogy a MÁV összes vonalán mindennel dacolva virít. Remélem inspirál! :)
Érzékletes leírás. Ahogy kiolvasom belőle (és hát végsősoron a képek is ezt mutatják), a valódi mellett itt a belső utazás volt az igazán intenzív élmény. Gyakrabban kellene rá mindannyiunknak időt szakítani.
irigyellek ezért a kiruccanásért...nekem is szívemközeli hely a Káli-medence,ha tehetném, lehet minden nyaram ott tölteném...tavasszal még sosem láttam,izgalmas lehet,ahogy erőre kap az ottani mesei természet...
tetszenek a fotó illusztrációk is,jó mélyre nyúlnak...