A zárt tér

Az ég a képet felülről mindig nyitottá teszi, és ezzel, még ha a legcsekélyebb mértékben is látható, jelentősen hozzájárul a térérzet megteremtéséhez. Sokszor akad azonban olyan helyzet, hogy a tájképen nem lehetséges az ég ábrázolása, vagy éppen nem is szerencsés a megjelenése. Ez függhet a témától, illetve képi szándékainktól, de attól is, hogy nem megfelelőek a megvilágítási viszonyok. Túl nagy a fény-árnyék ellentét az ég és a táj előtere között, csak valamelyik rovására lehetne az expozíciót beállítani. Ilyenkor, ha nem lényegesek az előtér elemei, csak sziluettként szolgálnak alapul egy különleges fényű vagy rajzú éghez, akkor nagyon hangsúlyos felületű éggel készítjük a képet. Ha viszont az előtér az izgalmas, mellette az ég jelentéktelen, egyszerűbb elhagyni a képről azt.

Álmodó holtág - Tőserdő, 2008. november (350D)

A borult idő miatt nem volt értelme  az eget is belevenni a kompozícióba. Bár a 16 mm-nek megfelelő látószögű objektív volt a gépen, inkább nagyobb gyújtótávolságra állítottam. A távoli fák helyettesítik az ég jelenlétét, biztosítva így a kiegyenlített világítási helyzetet. A kb. 28 mm-nek megfelelő látószög így is eléggé "messze" viszi őket, így teremtve meg a képen belül a térérzetet a hangsúlyos előtérrel. A horizontvonalnak számító vízvonal felett, jobboldalt elhelyezkedő világosabb facsoport kényszerítő hatása miatt teszi lehetővé az egész kép áttekintését, ellenkező esetben leragadnánk a baloldali, súlyos fánál.

Élők között – Haraszt-hegy, 2004-2005. május (AE-1P, FD 28-85 és FD 4/17)

A kidőlt fa méltóságteljes holttestére 2004-ben találtam rá először. A világosszürkére száradt, érdekes formájú törzs és ágak erős kontrasztot adtak a kissé komor hangulatú tisztással. Képileg nagyon foglalkoztatott. Az ég borús volt, a megvilágítási terjedelem nagy. Ezért az előtérre vezérelt expozíció miatt úgy kellett a nézőpontot és az objektívet kiválasztani, hogy az ég ne kerüljön a képre. Így a 17 mm-esről a 28 mm-esre kellett váltani. 1 év múlva napsütésben jártam arra, és elkészíthettem az eredeti elképzeléseim szerinti képet. Érdemes összevetni, hogy a két képen az azonos alaptéma mennyire más megfogalmazásban jelenhet meg a világítás, a nézőpont és a gyújtótávolság függvényében! Az első kép zártsága fojtogató hangulatot, kilátástalanságot kölcsönöz a képnek. A hangsúly az élettelen forma veszendőségén van. A második változat nem csak a fények, hanem az ég reményt ébresztő jelenléte miatt is derűsebbé válik. A holt fa nem nyomasztó súlyával, hanem holtában is megőrzött büszkeségével uralja az előteret.

A zárt terű képek, még ha tartalmaznak is elméleti súly-, vagyis horizontvonalat, azok szinte minden esetben a kép felső részén helyezkednek el. A jellemzőbb azonban a területi megoszlás nélküli, teljes képfelületet egységként kitöltő téma.

Ívfények - Pacsmag, 2005, július (350D)

Szinte tér nélküli a kép, az előtér bokrai és a háttér fái között 10-15 méter lehet talán. A 300 mm-nek megfelelő látószög még tovább is csökkenti ezt a távolságot. Szerencsésen a drótok ritmusos ívét is tömörítette, hangsúlyossá változtatta. A kép semmit sem érne, ha nem vezetne át rajta a párás vezetékeken megcsillanó, felkelő Nap fénye

A nézőpont általában magasabb a megszokottnál, sokszor valamilyen, az előtér fölé emelkedő pont. A fényképezési irány is általában előre döntött, vagy erősen lefelé irányuló. Ezért az előtér érdekessége mindig döntő jelentőségű szempont. A térbeliség ilyenkor másodlagos, főképp, ha teleobjektívvel metszünk ki nagy távolságból tájszeletet. Ilyenkor különös jelentőségűvé válik a kép olyan jellegű érdekessége, ami ellensúlyozni tudja a tér hiányát, vagy az olyan kompozíció, témaválasztás, amely adottságainál fogva teremti meg a teret.

Üde liget – Óbudai Duna-part, 2005. május (G2)

A pitypangokkal tarkított, ártéri ligeterdő májusi képe minden irányból zárt, csak elképzelni lehet a horizont vonalát, de a kép szempontjából nincs is jelentősége. A szinte két színre redukált látvány nem csak a közepes nagylátószög miatti, viszonylag hangsúlyos előtértől, hanem az ösvény átlós vonalvezetésétől is megfelelő térérzékeltetésű a zárt kompozíció ellenére is.

A bezárt tér általában mélységében is korlátozottabb. A legrövidebb és a leghosszabb felvételi távolságú képi elemek általában kisebb korlátok között helyezkednek el. Rendszerint témájuk is olyan (bár ez majdnem minden tájképre igaz), hogy a teljes képfelületen éles leképezést igényelnek. Ez nagylátószögű objektíveknél nem olyan nagy probléma, elegendő fényben akár állvány nélkül is ki lehet exponálni a képet, hosszabb zársebességet használva. A teleobjektívek azonban csekélyebb mélységélességgel rendelkeznek. Az állvány elengedhetetlen, és még így sem mindig elegendő, akár teljesen lerekeszelve is a mélységélesség. Ilyenkor a képet akkor célszerű elkészíteni, ha az életlenséget képi hatásként, vagy térérzékeltetésként tudjuk felhasználni. (Lásd pl. az előző cikk utolsó képét!)

A képi példákból következik, és ez általában igaz is, hogy az eleve zártabb helyszíneken, pl. erdőkben, kisebb réteken, tisztásokon a nagylátószögű objektív is már zárt képeket eredményez.

Eláradt csend – Gemenc, 1988. április (F1-N, FD 28-85, Fujichrome 100)

A tavaszi áradástól elöntött faiskola nagyon érdekes képet mutatott a napkeltét közvetlenül követő időben. Az ég már teljes fényben pompázik, az erdőtől szegélyezett kis rét azonban még árnyékban van. Földközeli nézőpontot nem is lehetne találni, legfeljebb beleülve a vízbe, viszont egy kidőlt fa rönkjéről nagyszerű magaslati pontot találtam. Így eléggé előre döntve a fényképezőgépet, a 28 mm-es objektív ellenére teljesen lehagyhattam az egyébként is kiégésre ítélt eget. A víz fénytörő képessége eléggé megszűrte az ég fényét ahhoz, hogy kiegyenlített világítása lehessen a képnek. A fordított irányú „nyitás”, együtt a magasra tolt súlyvonallal tovább fokozza az egyébként is különös hatású kép hangulatát.

A nyílt tereken viszont, ha tudatosan zárt képekre törekedünk, az esetek nagy részében csak a teleobjektív lehet a megfelelő eszköz, mégpedig gyakran 200 mm feletti gyújtótávolsággal.

Nyár eleji színek – Tolnai-dombság, 2006. június (350D)

A 300 mm-esnek megfelelő teleobjektív a nem túl mély térben 16-os rekesznyílással az egész képre biztosította az élességet. Az alacsony érzékenység miatt azonban elengedhetetlen volt az állvány használata. Az eleve zárt tér és a feszes kompozíció ellenére a keréknyomok átlói miatt érezni lehet a helyszín kiterjedését.