A megfelelő nézőpont

A ’90-es évek elején Nagygyörgy Sándor elhívott magával fácándürgést fotózni, Hódmezővásárhely környékére. Hiába az addigra besepert számos díj, izgalommal vegyes várakozással néztem az út elé, amit még akkor is vállaltam, őszinte megbecsülésnek érezve, ha esetleg a „nagy művészt” kellett volna „kiszolgálnom”. A nagyoktól mindig lehet tanulni, még akkor is, ha nem mondanak semmit, elég a terepen látni őket. Hát, megláttam… 

A hajnali rét melletti földúton vezettem óvatosan az ARO-t, mikor Sándor szólt, hogy álljak meg. Kerestem a madarakat, de szólt: „Tájat látok!”. Leszedte a Nikonról a madarászásra kihegyezett kályhacsövet, és a táskájában lévő sok objektív közül határozottan szedte elő a 200 mm-est. Gondosan feltekerte az állványra, majd kilépett a kocsiból. Céltudatosan belegázolt a harmatos fűbe, határozott irányban elment egy bizonyos pontig, ott egy kicsit lépett ide-oda, középmagasra kinyitotta az állvány lábait, ráirányította a gépet a témájára, élességet állított, fényt mért, csatlakoztatta a kioldózsinórt és exponált, hármat, azonos expozícióval. (Szinte hallottam, ahogy mondta: A legolcsóbb és legjobb dupdia a helyszínen készíthető.) Állam hangosan koppant, és egy életre megjegyeztem az etalont magamnak. Igen, ezt kell elsajátítani! Nem elég meglátni a témát, hanem rögtön érezni is kell a fotózás pontos helyszínét, a kellő gyújtótávolságot és a gép megfelelő magasságát. Az érzékeny szem mellé nagyon kell az a vizuális felismerő képesség, hogy a helyszín adottságaiból melyik a legmegfelelőbb nézőpont!

Sok tájkép alapvető hibájának róható fel a tetten érhető esetlegesség. Általánosnak nevezhető az a gyakorlat, amikor a tájban tevékenykedő fotós meglát valami kedvező beállítást, és abból a helyzetből azonnal fel is kapja a gépet, talán még a zoomot sem állítja át az előzőleg használt gyújtótávolságból, exponál, és már odébb is áll, keresve a következő kép lehetőségét.

Ez a hozzáállás főleg utazáskor figyelhető meg, amikor hirtelen belecsöppenünk egy fenséges táj által teremtő-dött paradicsomba, és a sietség válik az elsődlegessé. Pedig itt még sokkal fontosabb a körültekintő megközelítés, hiszen nem tudhatjuk, hogy visszatérünk-e még az illető helyre. És nem csak ezért, a különleges fényhelyzetek ritkán adódnak ugyanazon a helyen azonos formában. A pillanat varázsában a megismételhetetlenség a legerősebb tényező. Az igényes tájfotózás alapvető követelménye a téma alapos átgondolása, aminek elsődleges szempontja a megfelelő nézőpont kiválasztása.

Héricses táj – Pomáz, 2005. április (G2)

Téma, nézőpont és technika összhangja. A megfelelő fényképezési távolság miatt a virágok és a háttér mérete elég kiegyenlített ahhoz, hogy a kép ne csak a virágokról szólhasson, hanem a tájról is, amiben élnek. A digitális kompakt kamera kihajtható LCD kijelzője egyszerűvé tette a földközelből való fényképezést. A 35 mm-esnek megfelelő gyújtótávolság 5,6-os rekesznél is elegendő mélységélességet biztosít a virágok miatti meglehetősen közeli felvételi távolság ellenére is. Ez az objektív rövid felépítésű szerkezetének köszönhető.

Mivel a tér érzékeltetésének az egyik legáltalánosabb képi megoldása, hogy a táj az előtérrel együtt van ábrázolva, nagyon fontos dolog a legjobb kép készítésére alkalmas hely megkeresése és a fényképezőgép jó magasságának kiválasztása, az objektív gyújtótávolságának a függvényében.

Keresztezések – Újpest, 2007. március (350D)

Az Északi összekötő-híd magaslati nézőpontjából készült képen a híd előtérre vetülő árnyékai jól érzékelik a lábunk alatt lévő mélységet, a vakító fényben előbukkanó szerkezeti elemmel együtt. Ez, a magasra helyezett horizonttal együtt feszültté teszi a képet, amit a tájban ugyan szükséges, mégis idegen elemként megjelenő ipari építmény indokol. Sosem szerencsés, ha az előtérben lévő főtéma és a horizont között nagy üres tér van, ezt az űrt itt a híd képen átvezető kettős irányárú árnyéka, és a széltől borzolt vízfelület tölti ki. Innen a kép címe is.

Hófútta táj - Pilisborosjenő, 1986. január (AE-1, FD 28-85, OERWO NP-55, 400 ASA-ra)

A kép érdekességét a szélfújta hófelület mellett a szokatlan nézőpont is szolgálja. 28 mm-es objektívvel, szinte lefelé fordított kamerával készült a kép. Így a valóságban jelentéktelen méretű képi elem uralja a kép 2/3-át.

A példák arra is rávilágítanak, hogy mennyire nem egyszerű használni a nagylátószögű objektíveket. Ez pedig pont az esetlegességből, a kép meglátásának a helyéről történő fényképezésből következik. Sokan gondolják azt, hogy a nagylátószögre azért van szükség, hogy jó sok minden férjen bele a képbe. Minél nagyobb azonban az objektív látószöge, annál jobban belevesznek az előtér elemei is az egész képbe, ha nem közelítünk rájuk eléggé. Ez nagyon nagy látószögek esetében néha egy(!) méteren belüli távolságot is jelenthet.

Szakállas rét – Bíró-rét, 2006. június (350D)

A téma a megpillantás helyszínéről szinte semmi izgalmasat nem nyújt (baloldali kép). A bekeretezett részen lévő nagyobb virágcsoport beleolvad a tájba, az előtér érdektelen. Ha nem lenne lehetőség jobb helyről fotózni, a kép felét le kéne vágni alulról, hogy menthető legyen. Csupán hat lépést kellett tennem a hegy irányába és a 28 mm-esnek megfelelő gyújtótávolság is drámai méretnövekedést okozott a virágcsoporton a - szemmel láthatólag változatlan méretben maradt – háttérhez képest. A kissé előredöntött fényképezőgéphez igazított alacsonyabb nézőponttal feljebb toltam a horizont vonalát, ezzel még hangsúlyosabbá téve az előtér virágszőnyegét.

Mindezen túl nem csak az előtérben lévő képi elemre közelítés fontos, hanem az ahhoz képest oldalirányú elmozgás is. Ennek mértéke minden esetben attól függ, hogy az előtér és a háttér (a kép mélysége), valamint a fényképezőgép milyen távolságra van egymástól. A gyújtótávolság azért nem, mert ennek változásával eleve változik az előtér ugyanolyan méretű leképezése is. Ahhoz, hogy egy tárgyat ugyanolyan mértékben rögzítsünk a felvételi anyagon, az objektív gyújtótávolságának növekedésével egyidejűleg egyre távolabb kell kerülnünk. A vízszintes elmozgás hatása ezekkel az együttes változásokkal szemben, bizonyos határokon belül állandó.

Füstköd - Nagymaros, 2005. január (10D)

A kép közepes teleobjektívvel készült. Ha lett volna lehetőségem az oldalirányú elmozgásra, csak nagyon nagy mértékűnél változott volna jelentősen a táj képe.

Erős teleobjektívek használatakor a tőlünk jóval távolabbra eső elemek válnak a kép előterévé. Ilyenkor viszont függőlegesen és oldalirányban is viszonylag nagyobb mozgástérre lehet szükségünk, aminek a helyszín nem mindig felelhet meg. Sok ilyen esetben kell alaposan megfontolni, hogy milyen kompromisszumokat kössünk, vagy köthetünk a kép érdekében. 

Arányok – Sarród, 2006. május (350D)

A kép a sarródi kilátóból készült a Schneebergről, kb. 600 mm-esnek megfelelő gyújtótávolsággal. A kilátón a mozgástér a maga 3x3 méteres teraszával és magasságával adott volt. Az előtérben lévő fák szépen hozzánőttek a nagy távolságban lévő, magas (2300 m) hegytömeghez. Még jó lett volna jobbra menni, hogy a két fa távolsága a képszélektől azonos legyen, de már nem volt több lehetőségem. Elforgatással meg lehetett volna oldani, de így a hegy baloldalába jobban belevágtam volna, ezt meg a kép miatt nem akartam. Inkább így hagytam, a kisebb, a jobb oldali fa mögött lévő harmadik helyzete, továbbá a középső hegygerinc baloldali emelkedése akár indokolhatja is az előtér jobbra súlyozását. Bár az állvány maximális magasságra volt állítva, jobb lenne a kép, ha még magasabban lehettem volna. A nagyobb fa „csípi” a – jelen esetben – horizontot jelentő tó vonalát, és ez nem a legszerencsésebb. Ha valami megismételhetetlenül szép fényhelyzetben készült volna a kép, megérné képszerkesztő szoftverben „helyére” tenni…