Az ember jelenléte

Az ember közvetett módon és teljes valóságában is jelen van a természetben. Mind a kettőnek van áldásos és elátkozott változata is. Itt ezt most nem taglalnám, ez az írás nem arra hivatott, hogy szóban valljak benne véleményt az embernek a természetben, vagy a természetre ható formában végzett tevékenységéről. Reményeim szerint, erre a képek jobban megfelelnek.

Perspektíva - Balatonfenyves, 2006. június (350D)

Amire bele tudnánk feledkezni ennek a látványnak a nagyszerűségébe, szemünk megakad a hangsúlyos előtérben felfedezhető, szennyezettségre utaló vízhabokon. Bár az ismert helyszínről a majdnem vízszintben tartott kamerával sikerült eltüntetni a mesterséges építményeket, a kép elejében ott látható a környezetével szemben felelőtlen ember.

A természetes életterekbe szüntelen behatoló ember ilyen-olyan nyomokat hagy maga után, melyek némelyike bizony seb, talán soha be nem gyógyuló. Ezek olyan látható nyomok, amelyek mindig valamilyen közvetett formában, a természet elrongált képében utalnak ránk. A közvetlen jelek meg azok a természetbe telepített építmények, amelyek jobbára az embert szolgálják, és bizony mindig tájidegen elemként is éktelenkednek benne. A távvezetékek és -oszlopok, ipari létesítmények messziről látszódó, általában füstöt okádó kéményei, újabban a mobilszolgáltatók, néha a leglehetetlenebb helyekre telepített antennái, stb. Az alkalmi kiegészítő, emberekhez kapcsolható tárgyak is károsak lehetnek, nem csak a természet, de képeink számára is. Parkoló autók, elhajigált szemetek, megrongált használati eszközök, például. Autóroncsokról, kiszolgált háztartási gépekről nem is beszélve…

Holdbéli táj - Bélkő, Bükk-hg., 2008. május (G9)

Az ország egykori, legnagyobbak között számontartott mészkőbánya ma már felhagyott területét ábrázolja a kép. A látvány sivár és lehangoló, az egyedüli bíztató jel, hogy a természet fokozatosan visszanyeri létjogosultságát. Az ember okozta seb, az átformált táj azonban örök marad.

Ha a tájat a természet szépségeként szeretnénk megörökíteni, ezek a „tartozékok” nagyon ronthatnak a kép hangulatán. Ilyenkor, ha lehet, el is kell kerülni a képre kerülésüket. Akár a nézőpont, netán a képkivágás megváltoztatásával, sőt, a képről való lemondással is! Akadhatnak azonban olyan pillanatnyi helyzetek, illetve a tájnak olyan adottságai, amelyek kihasználásával a tájidegen elem képbe komponálása sajátságos hangulatot, vagy akár mondanivalót is társíthat a fotó mellé.

Hajnali feszültség - Pacsmag, 2005. augusztus (350D)

A felkelő nap vörös fényétől megfestett, vastag pára fölé nehezedő, alacsony esőfelhőzet félelmetes hatású képet eredményezett a 600 mm-esnek megfelelő gyújtótávolságú teleobjektív képkivágásában. A tudatosan alul exponált fotó valószerűtlen színvilágú hatása a távvezeték oszlop miatt helyénvalónak minősül át.

Hálásabb, ám semmivel sem egyszerűbb feladat az ember és a természet kapcsolatának olyan ábrázolása, amiben valóságos szereplőként vagyunk jelen, ráadásul, ebben a formában, általában pozitív értelemben. A táj olyan részeként, ami a természettel való ősi kapcsolatunkra, vagy a „Vissza a természethez!” szellemiségére utal. Ezen a területen már jóval szélesebb körben mozoghatunk. Számos olyan lehetőség adódhat, amiben az ember jelenléte a képen nem hogy zavaró, hanem a kép hangulatát emelő motívummá válhat. A természetjárók, a természetben tevékenykedő emberek – ide tartozhatnak például fotóstársaink is – érzékeny kapcsolatát bemutató képek a táj- és a zsánerfotó határai között lebegnek. A visszásságok mellett ezeknek a kapcsolatoknak a megfogalmazása is fontos „kötelessége” az elhivatott fotográfusnak.

Varázslatos Mártély - 2008. október (350D)

A mártélyi Holt-Tiszához ki tudja mióta kötődik a halászó-horgászó ember. Szinte lehetetlen olyan képet készíteni, amin nincs ott az ember, de szinte nem is bánjuk, hiszen ennek a tájnak az ember is szerves része.

Állandó fotósterületeinken könnyebb lehet a dolgunk, feltételezve, hogy a területen élőkkel közvetlen a kapcsolatunk. Ez a fajta ismeretség sokféle képet eredményezhet, hiszen a tájban tevékenykedő emberek mindennapjait behatóbban ismerhetjük. Utazásaink során, főleg egzotikus tájakon számos, elsősorban ismeretlennek, újnak ható kapcsolatokat fedezhetünk fel az ott élők és környezetük között. Érdemes ezekre is felkészülni, és megörökíteni. Egy úti beszámolót nagyon színesítenek az emberábrázolással is vegyített tájképek.

Hegyi pihenő - Berni-Alpok, 1985. augusztus (F1-N, FD 4/28-85, Agfachrome CT-21)

Ez a napközbeni világítás, főleg nyáron a legkevésbé alkalmas a tájképek készítésére, ám a pihenője közben étkező turistacsapattal együtt jól jelképezi az időpontot. A derűs színű előtér a kékbe vesző hegyekkel a távlatot, a magasan lévő horizont a magasságot lopja a képbe. Az általában nem szerencsés üres középterület itt most tovább növeli a teret, és egyben utal az alant lévő völgy mélységére is. Ennek ellenére, az emberek nélkül ebben az időpontban ez a kép nem készült volna el.