A múlt érzete
A csak természeti elemekből felépülő táj időtlen, semmi nem járja át, csak a természet időtől elvonatkoztatott örökléte, még akkor is, ha egy különleges pillanat festi az egészet át. Amint azonban a tájban megjelenik egy olyan motívum, ami múltjára is utal, az idő jelenléte átlényegítheti az egész belső tartalmat. Itt nem a táj földrajzi múltjára gondolok elsősorban, bár az is nagyon jelentős képformáló erő, hanem a történelmire is, a helyszín lakóinak és a táj közös múltjára.
Történelmi táj - Meteorák, Görögország, 1994. augusztus (F1-N, FD 4/300, Kodak Ektachrome 100)
A képnek ugyan fontos tartalmát képezik a földtörténeti múltra utaló geológiai rétegvonalak, a vallási múltat jelentő épület miatt azonban ennél egy sokkal erősebb belső töltés járja át a kép egész hangulatát. A 300 mm-es objektív távlatsűrítő ereje, és a szűk képkivágás megfelel a táj, üde fényei ellenére is komor, zárt, aszkétikus világot sugalló érzetének.
Ezeket a hangulatokat is sokféleképpen lehet megteremteni. Egy ismert történelmi épület, vagy annak romja - jól elhelyezve az azt körülvevő tájban - ugyanolyan múltidéző erővel hathat, mint akár bármely más régi építmény, vagy a tájban felejtett használati eszköz, ami a kép hangsúlyos elemeként van jelen. A tájban megjelenített régies tevékenység is szokatlan hangulatot adhat a képnek. A nyájával átvonuló juhász éppúgy, mint egy lóvontatta ekével szántó, vagy kézi kaszával dolgozó földműves.
A múlt oltalmában - Csesznek, 2007. május (350D)
A Bakonyszéle szelíd dombjain meghúzódó rétek és a megművelt földek önmagukban egy idilli tájképet eredményeznek. A táj felett uralkodó várrom azonban egész más érzelmi töltést ad a képnek. Uralja is a képet, meg nem is. Múlt és jelen együttélésének a szimbóluma.
Külön fejezetet érdemel és fog is kapni a különféle hitjelek megjelenése a tájban. Az a véleményem, hogy az egyik legfontosabb emberi és történelmi tényező a hit a tájban. A kőkeresztek, templomok, máriaoszlopok, kápolnák, ezek romjai erősen utalnak az ember hitének állandó jelenlétére, tájformáló erejére. A főldműves ember számára az különösen fontos, hiszen nemcsak a saját erejét, idejét – életét adja a termésnek vagy az állattartásnak, de ugyanakkor ki is van szolgáltatva a természet szeszélyeinek. Ebbéli félelmében hívja segítségül az égiek áldását.
Élet és elmúlás őrei - Vérteskozma, 2014. február (G15)
Még a két hitjel nélül is izgalmas lenne ez a vérteskozmai táj az öreg fával. A kőkereszt és az ellensúlyként a képen lévő templom szentéllyé alakítják a látványt. A hely önmagában is különlegesnek számít a Vértesben elzártsága és fekvése miatt. Régi temetője (ez ugyan nem látszik a képen) és ez a kőkereszt a takaros templommal együtt csak fokozzák ezt.
Ezekben az estekben is érvényes az előző fejezetben már említett körülmény. Van egy bizonyos határ, amelyen túllépve a kiegészítő elem már akkora hangsúlyú a kép egészéhez képest, hogy a tájkép épület-, vagy zsáner-, esetleg riportfotóvá alakulhat inkább át. Ezeknek az eldöntése mindig rajtunk múlhat, ha tudatosan készülünk a képre, illetve a pillanatnyi helyzetre, ha egy lehetőséget a szerencse sodor kameránk elé.
Kultúrtáj - Majsapuszta, 2005. május (AE-1 P, FD 4/17+vörösszűrő, Kodak T-Max 400, 400-ra)
A 17 mm-es objektív perspektivikus hatása miatt a közeli épület megfelelő méretben válik a táj részévé. A szándékosan meghagyott, kifelé dőlő perspektíva vonalak erősítik az omladozó épület roskatag korát. A kép a földművesség nem éppen könnyű munkát jelentő múltjára utal. A fényhelyzet miatt még komorabb kép hangulatán kicsit old a harmonikus eloszlású előtér és ég.
Mint látható, a táj történelmi múltja általában az ember jelenlétéhez kötődik, de ez egy külön fejezetet igénylő témakör. Ez lesz a témakör utolsó fejezete.