Városi természet
Menedékért kutatva - Újpest, Budapest, 2015. július 23. (G15)
Ebben a helyzetben láttam meg...
Szokásos reggeli kávémat ittam, és mivel emellé cigi is dukál, hát kint az utcán, pontosan tartva a bejárattól számított 5 métert. Kicsit bosszankodtam, hogy nem hoztam ki magammal a gépet, de reménykedtem benne, hogy kibírja ebben a pózban, amíg a cigim tart. Nem bírta, kis idő után lassan feljebb mászott és a lábazat-vakolat közötti réseket kezdte kutatni. Na mondom, ennek annyi. Keresi a hűs rést a nagy meleg elől, talán talál is egyet. Már félig bent volt az egyikben, amikor lepottyant. Mit se neki, kezdte újra a felkapszkodást. A cigi végéig még vagy háromszor esett le és kezdte újra sziszi-fuszi kálváriáját. Bementem a gépért, hátha szerencsém lesz és az elsőre meglátott helyzetben tudom elkapni.
Lekucorodtam a járda másik oldalán, vele szemben és érdeklődéssel lestem, mire megyünbk egymással? Közben a járó-kelők meg engem figyeltek érdeklődéssel, mit is guggolok ott fényképezőgéppel a kezemben?
Nem tudom hányszor esett le és kezdte újra a felkapaszkodást? Nagyon eltökélt volt, hogy ott akarja átvészelni a meleget. Egyszer lentebb került viszonylag jó helyzetbe, megcsináltam a biztonsági felvételt.
Sziszi-fusz - Újpest, Budapest, 2015. július 23. (G15)
Közben elgondolkodtam azon, hogy 0,16 négyzetméteren is mekkora drámák tudnak lejátszódni. Mert a sáska (vagy szöcske, ki tudja? De szép, rajzos lény volt.) szemszögéből biztos az volt. Mindenesetre jól felmérte a terepet. Azon a 40 centis szakaszon látszódtak csak a számára megfelelő helyek. Most már igazán kezdtem neki azért drukkolni neki, hogy találja meg az először meglátott pozíciót, meg a menedéket. (Meg a lában is kezdett már zsibbadni.) Körül-belül a huszadik próbálkozásra oda is került megint. Én nagy boldogan és megkönnyebbüléssel lőttem el a felvételt. Lábam már kiegyenesedésért jajgatott, így meg sem várva, hogy mire jut, visszamentem a szobámba.
Jó két óra múlva egy újabb cigire mentem ki. Nyoma sem volt. Vagy megtalálta a menedékét, vagy odébb állt, ez maradjon az ő titka...