Alkonycsillag - Újpest-Tábor utca, 2012. július 8. (G12)
Minden kényszerű változás tartogat meglepetésként új lehetőségeket is. Rövid téli száműzetésem lassan egy hónapja állandónak könyvelhető el, ami már nem is száműzetés, hanem egy egészen más kategória. Átmeneti helyszínnek, többféle megokolásból is ismét a télit választottam. Az akkori időszak elég rövid is volt, időjárási, tehát fényszempoltból sem volt ideálisnak nevezhető, miként akkori lelkiállapotom sem.
A hely ahol jelenleg fedél alá, illetve négy fal közé menekedhetek az Újpesti Önkormányzat azon területe, ahol a kerület általános iskolás tanulói a szünidei hétkoznapokat kénytelenek eltölteni. A helyhez való viszonyomról lehetett olvasni az előző napló bejegyzésemben. A lényeg most azonban nem ezen van. Ebben a nagy melegben a kiszolgáló kőépület elég meleg vacok, míg a Nap a fejünk feletti égen kóricál jobb dolgában. A terület öreg fákkal jócskán bővelkedő parkja ezért ilyenkor nagyszerű menedék. A sok árnyék, az állandóan mozgó levegő remek menedék a hőség ellen. Így mostanában, különösen hétvégén egyre gyakrabban slattyogok le egy könyvvel, és ha éppen akad a hűtőmben, némi nemesebb innivalóval. A helyszínt nemcsak gyerekkoromból ismerem, munkám miatt az utóbbi tízegynéhány évben eleget megfordultam itt a nyári időszakokban, dokumentálandó ilyen-olyan célokra az ott folyó eseményeket. Az persze egy egészen más világ. A napközbeni meleg és a száz, vagy több száz feletti gyerek rakoncátlan zsivalya pedagógusi idegeket igényel, amikkel nem nagyon rendelkezem, csak egy bizonyos ideig tartó türelemmel és kompromisszummal. (Valamiből élni kell!) A mostani időszak azonban egészen más arcát fedi fel ennek a világnak. A zsivalyt csend váltja fel, a gyerekhadat madarak, a meleget lágy, hűvös szellőkön átlibbenő fények, amik a fák és bokrok sűrűjén áttörve, alkonytájt varázslatos képeket festenek az unalomzöld park zegeibe-zugaiba. Ez önmagában is szép, sokszor emelteti fel a fejem a legjobb könyvekből is. Az esetlegesen szana-szét hagyott padok, ottfelejtett játékok, csokispapírok sajátos hangulattal járulnak hozzá az esti színjátékhoz. Valószerűtlennek tűnik az egész, és mégsem álomszerűnek. Két idősík viaskodik itt. A múlt az öreg padokban és egyéb ülőalkalmatosságokban továbbá az avitt állapotban őrt álló kőkerítésben, valamint a jelen a rendetlenségben, a graffitykben és a szemétben. Így válik az egész életszerűvé, de ugyanakkor ellentmondásossá is. Valahogy mégis helyet találok ebben, mert a fény mindent felülír, nemcsak az anyagi világban, hanem a lélekben is. Nem is tudom, miért csak vasárnap vittem le először a kisgépet magammal? Már jó ideje nézegetem a snitteket, talán lusta voltam visszabaktatni érte? Végül is nyár végéig helyem van, addig még sok lehetőségem van, addig itt sem várható különösebb változás. Talán még egy album is összeáll, A szűnidő csendje címmel...
Aztán, hogy kiterjeszthetem-e ezt a válogatást mind a négy évszakra, az a jövő zenéje...
Sarkok - Újpest-Tábor utca, 2012. július 8. (G12)