Szeptemberi csendélet - Újpest, 2012. szeptember 15. (G12)
Reggel egy kislányt figyeltem, elkódorogva az édesanyjától önfeledten gyűjtögette a lehullott, szúrós gömböket. Kicsit csalódott volt, hogy a bennük lévő magok még nem voltak megbarnulva. Egy, a múlt héten más által felmerült kérdés jutott az eszembe: a vihar miért termő ágakat tör le, s nem szárazakat? Egy levert, termő ágat búcsúztattunk az előtte lévő napon. Gondolataim óhatatlanul odakalandoztak.
A nap végeztével megálltam egy kicsit elmélázni hazafelé menet, olykori megállómnál. Visszaköszöntek a gesztenyék rám. Képre kívánkoztak lehulltukban a málladozó festésű, öreg padon. Reggeli gondolataim törtek rám újra. A kislány gesztenyéi feledésbe merülnek, elenyésznek valahol. A pénteken elbúcsúztatott még sokáig nem, biztos tovább él sokak emlékében, mint ez a kép. Nekem mégis többet jelent, mintha a búcsúzáson fényképeztem volna valamit. Ebben az Ő szellemiségét érzem...