Tévelygők - Óbuda, 2012. július 3. (G12)
A véletlen szerencsének ugyan úgy köze van a fényképezéshez, mint a tudatos, előre átgondolt munkának. A véletlenek azonban nem nevezhetők annak, hiszen a leképezett pillanatot egy csomó olyan előzi meg, ami egyértelműen azt mutatja, hogy az előzetes szándékok vezették oda az embert. A szerencse csupán annyi, hogy a helyzetet ki is lehet, vagy sem használni.
Tegnap át kellett mennem régi lakom kerületébe, még mindig oda vagyok bejelentve háziosrvosilag, a vérem nyomását szabályozó pirulák azonban elfogytak. Ebben az agyrohasztó hőségben viszont fokozottan szükségem van rájuk. Így tehát a kalapács elhajítása után arra felé vettem az irányt. A Flórián téren, az aluljáróból a Szentendrei út nyugati oldalára vezető, hosszú, lejtős feljáróján kellett felemelkednem a pokol felszínére. Félút felé járva egy csapat BMX-es "bandita" robogott lefelé, velem szemben. Ahogy kell, egymás mellett, kit érdekel a gyalogos, majd elugrik! Így tettem én is, vagyis a baloldali falhoz lapultam, és szinte abban a pillanatban az arcomba tolta e véletlen helyzet a látványt. Csupán megfelelő számú melegtől kóválygót kellett egy képbe kivárni.
Általában nem szeretem a korrigálatlan perspektívát, mindig kihuzigálom, de most valahogy helyénvalónak éreztem a képre dőlő falakat. (Vagy csak a szobámban is elég meleg van ahhoz, hogy lusta lettem volna még ehhez is?)
Mitől tévelygők? Tőlem is (több szempontból), az ide-oda tükrözött és dőlő falaktól, a tikkadt emberektől, de még az óra sem itt van időben, a múlt rendszer hódítóinak időszámítása szerint jár egy letűnt kor labirintussá tükrözött hagyatékai között...