Utolsó és első

Beküldve: Új kép - 2017

Melegvágyók - Pilis, 2016. december 31. (G15)

Benne vagyunk már rendesen az új évben, ezen a második héten már nagyüzemben ténykedik remélhetőleg mindenki.
Így most volt egy kis időm, hogy frissítsem az új képeket, még ha már nem is olyan újak.

A fenti kép abból az apropóból készült, hogy prezentáljam milyen magasan is jár már a Nap 8:06-kor. ez reményt adhat nekünk, hosszabbodnak a nappalok. Január, február, itt a nyár, tartja a népi bölcsesség. Amilyen hamar elment az előző év, meglátjátok hamarosan izzadni fogunk, és egy kis téli hidegért epekedni. Én biztosan...
Persze, a verebek is jópofák voltak, ahogy felborzolt tollakkal gyülekeztek a fényre, vajmi meleg reményében. És szerencsére a Húgom is örvendezhetett, visszatértek a kertjébe a madarak.

Január elsején korán kiugrasztott az ágy, térdig érő fene köd volt odakint. Alig vártam, hogy pirkadjék valamennyire, ki is vettem az irányt. Azt mondják ugye, hogy amit az év első napján csinálsz, azt fogod egész évben. Na, a fotónál remélem beválik, a többi nem olyan lényeges.
Szóval, az alábbi kép a filenév szerint is az első volt az évben: G15_1701_01.cr2

7:27:40-kor készült. Az az elgondolkodtató, hogy vannak emberek, akik az új év eslő napján, ilyen korán már a melegházakban dolgoznak. Ja kérem, a termés nem nézi a naptárat. A saját ideje szerint működik, és nem engedhet meg magának ünnepi henyéléseket. Ti azért remélem, igen. Boldog új évet mindenkinek, aki idevetődik, vagy nem...

Termésremény - Pilis, 2017. január 1. (G15)


© Vajda János - 2015 ♦ Kapcsolat: e-mail - +36 30 996 0148
A honlapon valamennyi képet és írást szerzői jog véd!