9 nap
Február 23.
9 és 10 óra között történt.
Kihívtak a kollégák a színházterembe, egy molinót kellett feltennem.
A kiállító rettenetesen felnyomta az agyamat azzal, hogy a hátam mögött adta a rosszabbnál rosszabb instrukciókat.
Ahogy igyekeztem beakasztani a feldrótozott kampót a felső sínbe, egyszer csak elvesztettem a térlátásámot, az alig 2,5 méterre lévő sínig nem láttam fel rendesen.
Közben elkezdtem szédülni. Meghatározhatatlan irányokba, de nagyon bizonytalanul álltam a lábamon. És a teljes baloldalom zsibbadni kezdett.
Rosszul vagyok... és le kellett ülnöm egy közeli székre.
A kollégák azonnal mentőt hívtak...
A mentőautó magányossága
Harmadszor kerültem mentőautóba. (Úgy látszik a 7-es számra végződő évek már csak ilyenek egy ideje.)
Először 1997-ben, amikor a kerékpárommal együtt elcsapott egy autó. Szegény őrangyalom, nagyot produkált, hogy nem maradtam ott.
Itt nem éreztem a mentőautó magányát. Az ütközésnél elvesztettem az eszméletem, és csak a kórházban tértem magamhoz.
Másodszor 2007. februárjában. Stroke gyanúval küldött be a háziorvos az akkor még létező OPNI-ba. Ekkor saját erőből szálltam be a mentőautóba. Itt éreztem meg először. Nem voltam megrémülve, csak az zakatolt az agyamban, hogy mennyi dolgom lenne, és most erre itt egy ki tudja mennyi ideig tartó kényszerpihenő. De láttam elsuhanó utcákat, amik elvonták a figyelmemet.
Most viszont igazán rám tört.
ha eszméletednél vagy, és úgy tesznek be a hordágyon a mentőbe, hiába van ott melletted az a remek ember, a mentőorvos, csak magaddal tudsz foglalkozni. Ilyenkor nagyon magadba tudsz szállni. Nem látsz ki az autóból, csak az infúziós palackból beléd csepegő folyadékot érzékeled, ami rávilágít arra, hogy lehet, nagy a baj...
Ahogy néztem az irgalmatlan folyamatosságban hulló cseppeket, eszembe jutottak hajdani spirituális tanítóm szavai:
Az utad mellett az Égiek felmutatják a figyelmeztető táblákat, ha szükségüket látják. Ha nem veszed figyelembe, akkor viszont jól fejbe csapnak valamelyikkel.
Most nagyon fejbevágtak..
Honvéd kórház
Kitettek a felvételi folyosóra. Úgy éreztem magam, mint egy halpiacon az el nem kelt áru. Kidobnak vagy bedarálnak?
Egy kedves, fiatal doktornő vett a gondozása alá. Elmondta, hogy CT-re küldenek, de előtte egy pszichlógus kikérdez, és megvizsgál, hogy kaphatok-e érfestést. A pszichológus kezdte újra felnyomni az agyam, de erőt vettem magamon, és kirekesztettem magamból. Nem kaptam érfestést, csak egy sima CT-t. Azután tudtam meg, hogy az Amerikai úti klinikára fognak átszállítani.
Kitérő a Nyírőbe
Velem együtt egy öreg hölgyet is szállítottak, őt a Nyírőbe vitték. Ekkor már saját erőből tudtam újra lenni, így inkább az ablakon bámultam ki, nem akartam magammal foglalkozni. A Nyírőben, míg a másik pácienst átadták, kiszálltam. Akkor vettem először a kezembe a mobilt. Fiam még a Honvédban magával vitte a G15-öt, jobb a biztonság alapon. Ekkor készült az első kép, amit ez időszak alatt készítettem. Az infúziós nyitó kép aznap este készült, ehhez a cikkhez.
Torony (Ilyen elárvultnak éreztem magam)
Amerikai út
A sürgősségin a doki átvizsgálta a papírokat. És egyből hívta a CT-seket, hogy mennyi ideig nem ehetek az angiós CT előtt. 6 óra, volt a válasz. Másfél órával ezelőtt ettem, aznap először. Így reggelre halasztották a vizsgálatot.
A doki elmondta, hogy az ITA elnevezésű tüneteim a valószínűek. Ez egy önmagától felszívódó, gyengébb lefolyású stroke. Remek, gondoltam magamban.
Átvett a stroke osztály, megkaptam az ágyamat. A lifttel felfelé menet láttam meg az alábbi első témát. Ezért később le is lógtam. Aztán lefeküdve az ágyamba rögzítettem az állandó látványt, amiben ki tudja, mennyi ideig gyönyörködhetek...
|
Az otthonom, egy darabig |
 |
| Alulnézeti panoráma |
Február 24.
A reggel nyaki ultrahanggal kezdődött, majd mehettem a CT-re. Ezt nem is bántam. Tegnap fél háromkor ettem utoljára. Kopogtak a szemeim rendesen.
Ahogy visszakerültem az osztálynak, neki is estem a reggelinek. Nem volt rossz, csak kevés. Valami pótlás után kell néznem, mert annyira azért nem szeretnék lefogyni.
Meg is kezdtem a kutakodást. A tegnapi bejárat közelében találtam csoki meg szendvics automatát. Pillanatnyilag elég lesz, gondoltam, de ezeken élve nem igazán lesz jó. Hízni sem akartam.
A főszárnyban folytattam. De csak az alábbi két fotótémát találtam:
|
Szabadságtükör |
 |
| Op Art |
Délután és este is folytattam a lődörgést, nem nagyon gátolt benne a személyzet. A reggeli vizitre szerették, ha bent van az ember, meg a napi két gyógyszerosztáson. Erre csak oda kellett figyelni, és akkor szabad voltam.
 |
Ablakok (este) |
| A főbejárat, belülről (délután) |
El is ment az első teljes napom.
Február 25.
Kaptam a fülest, hogy remek büfé van a kórház területén, be is lőtték, merre. A sovány reggeli, a vizit és a gyógyszeradagolás után neki is indultam.
 |
Ez tényleg oázis volt, remek konyhával és egyebekkel, csak kissé drága, de egyszer vagyok egy évben beteg, tíz évenként kórházban, talán belefér... |
| Kijárat az oázishoz |
A kiadós pótreggeli után lent maradtam az udvaron, szép idő volt.
Ekkor feledkeztem rá a főszárny belső homlokzati rendszerére.
 |
 |
| Üdvözlőlap | Homlokzat I. |
|
Homlokzat II. |
 |
| Homlokzat III. |
Délután Handó Gergőt vártam. Először találkoztunk személyesen. A Facebook csoportokban nagyon jó viszony alakult ki közöttünk. Olyan volt, mintha mindig ismertem volna. Jót is beszélgettünk, tényleg remek barát.
Míg rá vártam, addig készült az alábbi kép:
Árnyékkert
Az előző nap készítettetem a kézfejemről egy közeli fotót. Belső táj címmel be is mutattam a csoportomban. Aztán este a Fiammal beszélgetve a kertben láttam meg a szökőkút díszítését. A tenyeremet kevésnek éreztem. A montázsban már volt valami.
Kharon grimasza
Egész jól elszórakoztattam magam a képek feldolgozásával, egész végig. De el is jött az éjszaka...
Február 26.
Napközben tré idő volt, rikán lógtam le az udvarra, bevallom, cigizni. Jó-jó, keveset 
A nap inkább olvasással, a mobil galéria rendezgetésével és Facebook ismerősökkel folytatott csevegéssel telt. A következő képek esti bolyongásom közben készültek.
|
Térfelek |
 |
| Keretezett kert |
Tükörszárnyak (Két kép egymáson)
Február 27.
Ezen a napon felcsillantottak egy kis reményt, hogy talán holnap, vagy szerdán kiengednek. Egyéb semmi. Kicsellengtem a folyosóra. Egy vészhelyzetnek lehettem a tanúja. nem tudtam megállni, hogy ne fényképezzem.
Aztán egy kis zugban találtam az árny és a fény egyszerű játékát.
 |
 |
| Beöltözés (Multiexpozíció) | Van olyan eset, amikor nem kell semmit hozzányúlni a nyers képhez |
Lementem az oázisba, jóllalkva meg jártam egyet a kertben. Hoztam is két képet, de este már nem volt kedvem a fotózáshoz. A vészhelyzetes kép egy kicsit megviselt...
 |
Árnyjáték |
| Kertminimál |
Február 28.
A reggeli vizitnél megtudtam, hogy a szívultrahangot csak pénteken tudják elvégezni rajtam, addig nem engednek ki, míg annak az eredményét nem tudják meg. Legjobb esetben péntek...
Na, mondom magamban, akkor ma sétálunk egyet. Cigim elfogyott. Egész jól bírtam 23-tól. Ki is lógtam, az alábbi képek ekkor készültek.
|
A sötét szakasz |
 |
|
Panorámaprojekt A szemközt lévő, FŐKEFE épület előtt, a lecsupaszított fák. Szó se róla, nemesebb megoldás, mintha kivágták volna őket. |
Estig aztán henyélés, olvasás, csetelés. A napi, utolsó cigire telefon nélkül mentem le, töltőn volt. Akkor találtam a darálót a szemétkonténer külső részén. Először azt mondtam magamban, majd reggel megcsinálom. Aztán eszembe jutott mennyi képem szállt el emiatt. Inkább felmentem a telefonért. Amikor kész lettem a képpel, felfelé indultomban visszanéztem. Na jó, akkor ezt is meglövöm...
 |
Éjjelkert |
| Csizma az asztalon |
Március 1.
Az új hónapot totális letargiával kezdtem. Nagyon szerettem volna már kint lenni, de azt is megértettem, hogy a szívultrahangra szükség van.
Mindenesetre egész nap nem akadt semmi, bár néhányszor jártam lent a kertben. Csak este ragadott meg az alábbi kép. nem is tudom, addig miért nem tűnt fel...
Fényeső
Március 2.
Ezen a napon jobb kedvvel ébredtem. Reggeli után jártam is egy kört olyan részeken, ahová eddig nem vetett el a jobb sorsom. A nagy vizitet váruk mára, 10 óra környékére. Addig sem fekszem, hanem a levegőn vagyok. Így jutottam ki elég nyakatekert úton az Amerikai úti, külső frontra. Lepadlóztam a mellékkapu szépségén.
Egyszerűen szép...
Milyen lehet a főbejárat? Mivel azonban a kerítésen belül voltam, így ahhoz, hogy azt láthassam, vissza kellett volna mennem oda, ahonnan indultam. Ehhez se kedvem, sem időm nem volt.
A nagy vizit nem sok jót lebbentett meg előttem. A főorvosi konzultációt is lehet, hogy meg kell várnom, az meg hétfőre várható. Na püff, pedig már a Húgommal meg is beszéltem, hogy innen egyből hozzá megyek, egy kis hétvégi környezet változásra.
A vizitnek majdnem vége volt már, ott álltak a doktorok és az ápolók tanácstalanul a szobában, én meg felkaptam gyorsan a telefont, ám addigra, már el is indultak kifelé. Sebaj, utánuk lőttem.
Az ebédre várakozva két szobatársam elmélyült beszélgetésébe lőttem még bele orvul. Utóbbi vágatlan kép. Mivel nem a kijelzőt néztem, hanem a beszélgetőket, úgy gondoltam nem vágom, még a dőlést sem igazítom meg, csak a fekete-fehér tónusfinomítást csináltam meg.
 |
 |
| Vége a nagyvizitnek | Kórházi tere-fere |
Délután, beletörődve a sorsba, hosszabb időt töltöttem a kertben. Így vetődtem el a kazánházhoz, mely rögtön két témát is adott.
|
Környezetkontraszt |
 |
| Életerő |
Este már búcsuztam, valamit megérezhettem? Newm tudom, de biztosra kezdtem venni, hogy holnap kimehetek. Az alábbi képnek a fénystruktúrája fogott meg. A túlzottan nyújtott képkivágást azonban nem éreztem szerencsésnek, így másoltam mellé a vízszintesen tükrözött képet.
Struktúratükör
Azzal a reménnyel feküdtem le, hogy talán holnap... Nem is aludtam jól.
Március 2.
Korán ébresztettek a szobatársak, meg a takarítónő, aki teljes fényárba kacsolta a szoba világítását. Kicsit morogtam magamban, aztán beletörődtem. Kimentem a fürdőbe, rendbe szedtem magam, és vártam, hogy jöjjenek értem a szívultrahangra.
Ez is egy fiatal doki volt. Nem is tudom, ez a kórház tele volt fiatal doktorokkal.Ez olyan megnyugtató volt. A vizsgálat végén megkérdeztem, talált-e valamit? Szívbillentyű meszesedést, de nem vészes mértékben, még rendben működik. Ja, meg szívizom vastagodást. Ez a magas vérnyomás következménye... Na, remek, használódom el... De teljesen mindegy, a hétfőt ettől a vizsgálattól függetlenül meg kell várnom.
Aztán, már a kórteremben egyszer csak odavágódik az ügyeletes orvos (ez is fiatal, a nagyvizit képen a jobboldali alak), és halvány reménysugarat villantott fel. Úgy néz ki, hogy a főorvos nem tud fogadni hétfőn, csak a hónap végén. Addig meg nem tartanak bent.
Ebédre össze is pakoltam magam, azt gondoltam, ha akarom, hogy kimenjek, akkor az Égiek meg is teremtik.
Na, szép utolsó ebéd. Hal! Még a szagát sem bírom. Ott is hagytam érintetlenül. Nyomás le az oázisba. Chilit kértem, kicsit meglepődtem, mikor megkérdezte a pultos hölgy, mivel kérem? Mivel lehet? Rizzsel, vagy krumplival. Állam koppant, sokat tudhatnak ezek a chiliről. Mondtam, hogy semmivel, csak chilivel és jó sokat, és erősen. Hm, volt a reakció. Amikor kihozta, már tudtam is, hogy tényleg nem sokat tudnak a chiliről, sima tarkababbal készült. Na még ilyet? Mindegy, éhes voltam. Amikor belekóstoltam az ételbe, gyenge volt, mint a harmat. Kértem is a pultnál bele Pistát. Most a hölgy álla koppant a mennyiségtől, amit belepakoltam. Na így már szerettem, még a tarkababot is megbocsátotam.
A magas pultnál ettem, az asztalok teli voltak. Ott tűnt fel ez a remekbe szabott gipszgomba. Meg is löttem, két izzadás között.
Utazási ösztönző
Visszatérve, lekaptam a sarkomat. Itt éltem 9 napig...
Semmi szerkesztés, buhera, csak a realisztikus látvány
1.03-kor jött a fiatal doki, és hozta a papírjaimat, mehetek. Az Égiek velem vannak. Megköszöntem a remek ellátást és a törődést, és gyorsan összekapva magam kisöpörtem. A kórház patikájában még kiváltottam a töménytelen gyógyszert. Ez a hátsó bejárathoz volt közelebb, de úgy döntöttem a főbejáraton megyek ki, megnézem magamnak azt a nagykaput. Stílszerűen a bejáraton mentem ki...
Mit ne mondjak, nagyon szép...
Epilógus
A CT eredménye: a nyaki ultrahanngal együtt azt mutatta ki, hogy az agyba menő két főaortán szűkület van. Nem nagy, de nem is szűkülhet tovább. Valószínűleg egy vérrög akadhatott meg, attól szökött az egekbe a vérnyomásom. A rögöt aztán a feltoluló vér lökhette át, talán szét is verte, ettől szűntek meg a tünetek. Ehhez hozzá veszem még a szívemet, 63 év az csak 63 év.
Óriási szerencsém volt. Ha ez a szobámban ér, ahol egyedül dolgozom, és órákig nem nyitják rám az ajtót, szép lassan elmúlik. És ahogy ismerem magam, nem szólok a kutyának sem. Így nem kerülök kórházba, és nem derülnek ki ezek. és akkor ki tudja, legközelebb mi vár rám.
A Zugló vasútállomás felé baktatva csak arra gondoltam, oda kell figyelnem ezentúl magamra. Az év elején megrendeltem egy asztrológus barátomtól egy részletes elemzést a 2017-es évre. Persze, csak az engem igazán érdeklő dolgokra koncentráltam. A párkapcsolati és az anyagi részre. Az egészségügyin átugrottam. Ekkor jutott az eszembe, hogy jelezte az év elejére az egészségügyi gondokat. Ha ez így bejött, akkor talán a többi is, de hogy mik voltak azok, maradjon egyelőre az én titkom. Nyugtával dícsérjük a napot...
Vigyázzatok magatokra!
Köszönöm családom, főleg a gyerekeim törődését, naponkénti látogatásait. Köszönöm barátaim látogatását és segítségét. Köszönöm ismerőseim privátüzeneteit, érdeklődéseit és jó kívánságait, csoportjaimnak ugyanígy.
Köszönöm az Amerikai úti Klinika odaadó törődését, a szakszerű és figyelmes ellátást, a doktorok és az ápolók áldásos tevékenységét.
A képek a Huawei P9-cel készültek, mind a kórhazban lettek a telefonon kidolgozva. A félhasábosak is teljes hasábméretben vannak az oldalon. A képekre a jobb egérgombbal katintva, a kép megjelenítése új lapon opcióra klikkelve láthatók teljes méretben.
Köszönöm a figyelmeteket!