Hajnaltól hajnalig

A világban nincs két egyforma nap. Valami általában mindig szögesen más, de a viszonylag egyforma napok között is vannak nüansznyi különbségek. Az egyik hajnal ködös, a másik nem. Vakító fénnyel kel vagy nyugszik a Nap, de az is lehet, hogy felhők mögött zajlik az egész. És számtalan apró eltérés, ami változatossá teszi világunk napjait. A napszakok komoly változásait elsősorban az időjárás szélsőségei befolyásolják, így ezeket abban a fejezetben tárgyalom majd. Ebben pedig a napszakok törvényszerűségeiből adódó, állandónak mondható körülményekre igyekszem rávilágítani.

A hajnalok és a reggelek számomra a legmegkapóbb részei a napnak. Még akkor is, ha ezért nyáron nagyon korán kell kelni. A természetben szinte mindig igyekszem már napkelte előtt terepen lenni. Szeretem megélni, ahogy a táj fokozatosan nyeri el képét előbb a pitymalattal, majd az egyre erősödő fénnyel. Gustav Mahler I. szimfóniája első tételének kezdő taktusai érzékletesen foglalják zenébe ezt. A napkelte körüli időszak sokkal többet is nyújt – legalábbis nekem – a napnyugta körülinél. A hajnalokban ott vannak a lehetséges párák, a titokzatos ködök, a harmat. A hajnallal mindig kezdődik valami új, az estével meg elmúlik… Na, ennyit a saját érzelmeimről.

Lágy napkelte – Leányfalu és Tahi között, 1998. május (F-1N, FD 4/80-200, Ektachrome 100)

A hajnalok varázsa. Szinte monokróm színvilág, kiegyenlített világítás, kiexponálható Nap, lebegő, könnyű pára. Kell ennél több?

Ugyebár az alapvető, hogy tájazni, még fényes nappal is állvánnyal illik. Alacsony érzékenységen és a kellő rekesznyílással a mélységélesség érdekében. Napkelte előtt és napnyugta után viszont kötelező, még ha néha kényelmetlen is. A 6400 ISO és a 2-es rekesz egy 1/125-ös expozíciós idővel nem éppen a jó tájképnek megfelelő expozíciós tényező. Hacsak nem épp ezzel akarunk hatást elérni a sok életlenség és a megnövekedett zajosodás miatt. Elismerem, lehetnek ilyen lehetőségek is, de ez a ritkább. A klasszikusnak nevezett tájképekhez kell a 100 vagy kevesebb ISO és a 11-es rekesz. Viszont így az expozíciós idő több másodperc lesz. Szóval nem elég korán kelni, még az állványt is cigölhetjük…

Pirkadás – Pacsmag, 2011. augusztus (7D)

Az EXIF adatai szerint az expozíció ISO 100-ra 8-as rekesz mellett 2 mp volt. A nap még horizont alatt jár, de a vörösödő égből sejthetően, hamarosan felbukik. A táj három színre redukálódott a különleges fényhatások miatt. A vékony párában tetszelgő, távoli dombok kékre színeződött sziluettje választja el a komplementer színeket. Az egy expozíciót az ég és az előtér közé lőttem be. Két kibontást készítettem az egy rawból. Az egyiket az előtérre állítottam be, +0,5 EV, a másikat az égre -0,33 korrekcióval. A két képet számítógépben maszkoltam össze.

Nagyon látványos képeket kaphatunk a már vagy még a horizont alatt lévő Nap segítségével megvilágított rajzos felhőzetű égről a tájjal együtt. Itt megint jól jöhet az állvány, ha nagy a fényárnyék különbség, lásd az előző képet. Egy kép készül, amikor a táj még viszonylag fényt kap, és egy, amikor már lebukott a Nap (vagy fordítva). Azután lehet a számítógépben a két képet a megfelelő helyen összemaszkolni.

Égi tűz a Fertő felett – Sarród, 2006. május (350D)

A Nap már a horizont közelében jár a késő délutáni vihar után. Fényével vág alá a még rongyokban fent maradt felhőknek. Itt szerencsém volt, hogy a Nap még nem bukott le a horizont alá, nem kellett semmit sem bűvészkedni az utómunkánál, a teljes előtér kapott elegendő fényt. Egy raw, egy kibontás.

A napkelték utáni és a napnyugták előtti rövid idő az egyik legizgalmasabb téma. A még vagy már alacsonyan lévő Nap meleg fényekkel világítja meg a tájat, a világosabb helyeket sárgásvörösre festi fénye. Ha szerencsénk van vagy ismerjük a terepet, nagyon látványos, elvarázsolt színű képeket készíthetünk. A táj szinte a szemünk láttára festődik át. Itt nagyon kell a technikai tapasztalat és a gyors helyzet felismerés, mert a jelenség gyorsan elillan.

Kastélykert – Dég, 2012. október (350D)

Varázslatos hajnal után a már felkelt, de még viszonylag alacsonyan lévő nap világítja meg az épületet és az előtt és mögötte lévő parkerdő fáinak törzsét. A vastag hajnali köd szép lassan eloszlott, csak a vizes gyep felett játszik még vékonyan, ezzel lopva hangulatot a képbe.

.
Szezonvégi alkony – Mártély, 2016. szeptember (G15)

A lemenőben lévő Nap utolsó sugaraival tört át a Holt-Tisza partjának sűrű fái között, és varázsolt mesebeli színeket az egyébként csupazöld térbe. A közeli söröző kertjéből ugrottam fel a látványra.

A nappalokra van egy szabály: áprilistól szeptember végéig napkelte után és napnyugta előtt két-két órával nem érdemes fényképezni. A magas napállás és a nagyon kontrasztos világítás nem az ideális fényképezési idő.

Bányaszínek – Gánt, 2011. február (7D)

Az elhagyott bauxitbánya képe napközben készült. A februári időszakban nem okozott problémát a dél körüli időszak, hiszen ekkor még alacsonyan jár a Nap az égen, ezért melegebb a színe is, kiegyenlítettebb a világítás, csupán a kisméretű árnyékokból lehet következtetni a dél körüli időről.

Borult időben persze más a helyzet, de ilyenkor meg azzal a problémával szembesülünk, hogy az ég és az előtér megvilágítási különbsége egy expozícióval szinte megoldhatatlan. Igaz, a manapság divatos HDR eljárás ezt áthidalni látszik. Viszont nem szeretem az ezekből a programokból kikerülő, műanyagízű, fotószerűtlen végtermékeket. Még akkor sem, ha szakértő kézzel nyúl valaki a program egyedi beállításaiba. Messziről ordít a képről a technológia. A nagy fény-árnyék ellentétek szerintem helyes megoldása a két eltérő expozíció készítése az égre és az előtérre vezérelve, majd e két kép számítógépen történő összehangolása. Így szerintem finomabban, és egymáshoz viszonyítva végezhető a képrészek finom hangolása, és sokkal fotószerűbb a végeredmény. A HDR technológia inkább a szem kiegyenlítő képességét modellezi, viszont fotót sosem láthatunk olyannak, mint ahogy a szemünk látta a valóságot. A kétexpós, maszkolós eljárással a fotószerűséget tudjuk előnybe helyezni.

Kiegyenlítettebb, borús világítás esetén megfelelő eljárásnak bizonyulhat az egyetlen köztes expozíció, különösen akkor, ha lusták voltunk az állványt cipelni. Erről aztán két eltérő raw kibontást készítünk és ezeket maszkoljuk össze. Ez a módszer ellenben az októbertől március végéig tartó időszakban is jól jöhet nekünk néhány áthidalhatatlannak tűnő megvilágítási helyzet esetén. Másik lehetséges mód, hogy egyszerűen lehagyjuk a kiégésre ítélt eget a képről, vagy veszni hagyjuk az előtér részleteit, és azt csak sziluettjében helyezzük a kép aljára. Ezt azonban csak látványos vagy drámai felhőzetnél érdemes elkövetnünk.

Tavaszvégi ború - Sarokpolány, 2005. május (AE-1P, FD 17 mm, Ektachrome 100 VS)

Az Őrségből hazafelé tartva fogott meg ez a látvány. A diáról két beállításban szkenneltem be a képeket és egyesítettem azokat a számítógépben.

Ha mindenáron fényképezni akarunk déltájban, áprilistól szeptember végéig – mert utazunk és nem a legjobb időszakban érünk egy remek helyhez, főleg nyáron – érdemesebb inkább fekete-fehérben gondolkodnunk. Így kivédhetjük az elkerülhetetlen színhibákat, és a fekete-fehér képeknél jobban elfogadott a tónusvesztés. Itt a szélső értékekre gondolok. Az a saját véleményem, hogy inkább az árnyékok süljenek be, mint a fények égjenek ki.

Betakarítás után – Szalmatercs, 2007. július (350D)

A Bükkbe tartottam mellékutakon. Szécsényt elhagyva fogott meg a szalmabálás táj. 10 óra után járhatott az idő, így döntöttem a fekete-fehér kép mellett. Az ég lehagyása miatt nem kellett két expozícióval, vagy a két raw kibontással bajlódnom.

Az esti kékórától a reggeliig tartó időszakban jómagam nagyon kevés képet készítettem, sok tapasztalatom nincs ennek a fényképezéséről. Ennek a területnek megvannak a sajátságos technikái és ötletei. Néhány általános tapasztalatról számolhatok be. Talán a legfontosabb, hogy még a legtökéletesebb digitális szenzorok és színvezérlő szoftverek sem tudnak mit kezdeni a zajosodással 15 mp-es expozíciós idő felett. És minél több ez az idő, annál zajosabb lesz a végeredmény. Analógtechnikát alkalmazó kollégáink ebben (is) vitathatatlan előnyt élveznek. Viszont aki bolondja a csillagpörgős egeknek, annak ez nagyon rövid idő. Erre megvannak a megfelelő technikák. Amit én kipróbáltam, csak arról tudok írni. Ha mondjuk 15 percben számoltuk ki az expozíciós időt, akkor ezt az időt be kell szoroznunk néggyel (15x4=60), és kell hatvan darab 15 másodperces expozíciót készítenünk. Ne feledjük előtte a gépünk automatikus zajcsökkentését kikapcsolni, mert bekapcsolva hagyva a mentés nagyon hosszú ideig tart, és lukak keletkezhetnek a csillagok elhúzó ívjein. Azután ezt a sok képet kell a számítógépben egymásra pakolni és „lighten” vagy „screen” rétegsílust alkalmazni a rétegeken. No, ezért nem érdekel igazán ez a dolog…

Szent Iván éj – Kisoroszi, 2011. június (7D)

A kívánt expozíciós idő ISO 100 mellett, 8-as rekesszel 30 mp lett volna. Ezért négy 8 mp-es expozíciót készítettem és a négy részképet „screen” rétegstílussal rakosgattam egymás fölé.

Pacsmag, 2008. augusztus (350D)

Kísérletképpen készítettem a képet, képi értéke nem nagyon akad. 45 percet exponáltam! Az automatikus zajszűrést is bekapcsolva hagytam, így a mentés ugyanannyi időt vett igénybe, mint az expozíció. Már rég bent söröztem a házban, mire láttam, mit is csináltam. Láthatóan a szoftveres szűrés ellenére is zajos a kép. Érdemes megfigyelni, hogy a távoli Tamási fényei milyen mértékű fényszennyezést visznek az égre. Ezért látszik ilyen kevés csillag. Bezzeg a fejem felett volt rogyásig. Erre is oda kell figyelni, ha ilyesmi képekre szánjuk az időnket.

Ami ebben az időszakban érdekes téma lehet a számunkra a kelő telihold együtt fényképezése a tájjal. Szerencsére ez a kékórára esik általában, így nem kapunk szurkos eget a képeinken, és annyira hosszú expozíciós idővel sem kell számolnunk. Így a zajosodást el lehet kerülni.

Pacsmag, 2008. augusztus (350D)

Ezt a képet is csak szemléltetésül mutatom a fentiek illusztrálására. A kép 5,6-os rekesszel készült 1/8 másodperces idővel ISO 100 mellett. A kékórás holdkeltében szépen átrajzoltak az árnyékok, az ég tónusai is megfelelőek, és a Hold sem exponálódott túl, pedig már kicsit magasan járt.

Természetesen ez az időszak is sok izgalmas lehetőséget tartogat a számunkra, már annak, aki nem tud aludni és inkább kint tölti az idejét. Mint azonban látjuk, ez a terület speciális technikai felkészültséget, és utómunka jártasságot igényel.