Szeptemberi elsők

Beküldve: Új kép - 2017


Az idei szeptember első fotója - Kikötőben - Újpesti-öböl, 2017. szeptemben 1. (SX60Hs)

Újra itt teljes figyelemmel.

Ez egy nagyon húzós nyár volt. Tárhely váltás, két nagy komplett kiállítás levezénylése, az egyikhez a katalógus megtervezése is. Négy esküvő, nem is folytatom...
Ezért nem nagyon volt időm erre járni.

A nyárnak voltak azért kellemes hozadékai is. Kezdem ott, hogy még májusban vettem egy EOS 500-at. Valahogy vágytam az intenzív analógozásra ismét. A Soósnál meg belefutottam egy Takumar 2/55-be. Az enyém is lett. Az EOS 500 közben leszerepelt, a zárja nagyon bizonytalanul működött. Az első filmen a 36 lehetőségből 7-nél exponált. Így Zotyó barátomhoz fordultam. Tudtam, hogy van neki egy jó állapotban lévő EOS 3-a. Meg is kötöttünk az üzletet. Közben megint betévedtem a Soóshoz, aminek egy Sonnar 3,5/135 lett a hozadéka.
Aztán Panni lányom névnapjának ünneplésekor az exfeleségem elém tett egy csodát. Egy Zeiss Box Tengort, kb. 1926-ból. 6X9-es boxgép. Három rekesszel és háromféle távolságállítással. Kiudvaroltam Tőle. Az Apjáé volt. Nem is tudom, hogy tudta titkolni eddig. Remek kis masina a maga korlátai között. Meg is mutatom!


Ő a Tengor - P9, abban előszerkesztve, Ps-ban véglegesítve

Az igazi csemege is a nyárra esett. A G15 kezd kiöregedni, kellett mellé egy izmosabb tesó. A PowerShot SX60 Hs-t már jó egy éve kinéztem magamnak. Júliusban sikerült megvennem. Még van amit szoknom kell rajta, de kiszélesedtek a lehetőségeim, és ezt már ki is tudom használni.
Ezekkel a gépekkel vágtam neki a Fotófalunak. Erről lesz egy külön poszt, amint minden kép és film fel lesz dolgozva. Rengeteget fotóztam, inspiráló volt a hely és a társaság is.

Nagyvonalakban most ennyi. Most már legalább hetente szeretnék jelentkezni.
És akkor még egy szeptember elsejei kép.


Öreg a parton - Palota-sziget, Újpest (SX60Hs)


© Vajda János - 2015 ♦ Kapcsolat: e-mail - +36 30 996 0148
A honlapon valamennyi képet és írást szerzői jog véd!