...a télbe
Hideg derengés - Nagyhárs-hegy, 2013. január 19. (350D)
Az előző hét valódi télbe fordult időjárása szombatra igazi szikrázó, téli paradicsomot varázsolt elő. Igazán jó napra időzítettük szokott társaságunkkal az idei év első közös kirándulását. Bár túravezetőként vagyok részese az utaknak, a fehérbe és helyenként ragyogó fénypompába öltözött Budai-hegyek hamar túratolónak minősítettek le, fényképezhetnékem miatt.
Már Hűvösvölgyet elhagyva elő is került a 350D. Előbb az erdő apró részletei fogtak meg. Mindig is szerettem a hótakarta tájrészletek átrajzolt felületein a fény játékát. Sajnos a még enyhe szél is sok havat szórt le a fákról, így nehezen lehetett érintetlen, tehát valóban fotózásra érdemes részeket találni. Sok képet meg sem lőttem, néhányat meg utólag hajigáltam ki emiatt.
Árnycsíkok - Hűvösvölgy, 2013. január 19. (350D)
Felérve a Kis- és Nagyhárs-hegy közötti ritkásabb részre, minden téli fotós álmainak megfelelő fény fogadott. A Nap tisztán ragyogta be a fehérbe öltözött terepet, mélykék éggel boltozva. Olyannyira, hogy a polarizációsszűrőt is felesleges volt elővenni. Nem is emlékszem, melyik télen volt utoljára ilyen élményben részem?
Hideg szikrázás - A Kis- és Nagyhárs-hegy között, 2013. január 19. (350D)
A kapaszkodó a Nagyhárs-hegyre eléggé megkínzott, hiába elszoktam a menéstől, és a hóban járás sem egy séta a korzón. A barlangot kikerülő meredek szakasz meglehetősen jeges is volt, többször sikerült is elzúgnom. Szerencse, hogy hallgatok magamra, és rossz terepen mindig táskában tartom a technikát, csak az alkalmakkor veszem elő, és utána azonnal vissza is teszem a gépet.
Mint mindig, azonban most is megérte az emelkedő leküzdése. A Kaán Károly kilátóból mesebeli látvány fogadott, ahogy elnéztem a János-hegy felé. Ez látható a nyitó képen.
Meg az is, hogy felhők gyülekeztek a Nap elé. Épp jókor értem fel, alig két perc múlva el is bújtak a fények. A János-hegyig nem is nagyon volt mit fotózni, vagy csak lusta voltam a csúszós leereszkedésre való figyelés mellett még a fotózással is bajlódni. A másik hegyre való felkapaszkodás meg még jobban szívogatta ki belőlem a szuflát, örültem, hogy levegőt kaptam. A kilátóhoz felérve fújtattam, mint egy vaddisznókonda.
Azért, ha már ott voltam, felmentem a második teraszig, néhány távlatban reménykedve, de már nem volt az a fény, mint odaát. Aztán lenéztem, mivel előre már nem volt mit, és a szerencse megajándékozott az alábbi képpel.
Téli szerelem - János-hegy, 2013. január 19. (350D)
A Normafáig azonban már nem akadt semmi lencsevégre, még a másodgéppé avanzsált Xperia-val sem, lassan meleg és kényelem, valamint kevés ember közé kezdtem inkább vágyni...
További képek az útról és egyéb telekről Facebook albumomban ►