Élők között - Haraszt-hegy, Vértes-hg. 2013. április (350D, EF-S 10-22)

A Csákvár fölé magasodó Haraszt-hegy 1988 óta tartozik a fotós szentélyeim közé, és azok között is a legkedveltebbek között tartom számon. Szőcs Döncivel keveredtünk arra, igazából a cifrakankalin izgatott minket, amit ott ugyan nem találtunk, viszont annál inkább egyéb virágokban és táji szépségekben tobzódó területet. Sok dia, fekete-fehér film, majd a korszakba áthúzódóan digitális érzékelő kapott fényt ezen a változatos területen. Legutóbb Szalai Gábor, régebben pacsmagi barátom, most a TK egyik területkezelője meghívására keveredtem arra, április derekán. Egy kellemes délután és éjszaka után, másnap már magányosra véve kóboroltam a Haraszt dolomit gerincein és rétjein. Egyik rég járt helyemre elvetődve találtam meg legutóbb 2005-ben még filmre fotózott témámat. Így érdekes összevetni az eltelt nyolc év változásait, nemcsak a technikai lehetőségekben, hanem az időjárás és a természeti adottságok tekintetében is.

Félig elkészült, a tájfotózásról értekező könyvem jegyzetei között találtam az itt 2004-ben, majd 2005-ben készült két kép kapcsán egy írásra a nyílt és a zárt tájakra vonatkozóan. Ebből idéznék.

Az ég a képet felülről mindig nyitottá teszi, és ezzel, még ha a legcsekélyebb mértékben is látható, jelentősen hozzájárul a térérzet megteremtéséhez. Sokszor akad azonban olyan helyzet, hogy a tájképen nem lehetséges az ég ábrázolása, vagy éppen nem is szerencsés a megjelenése. Ez függhet a témától, illetve képi szándékainktól, de attól is, hogy nem megfelelőek a megvilágítási viszonyok. Túl nagy fény-árnyék ellentét esetén az ég és a táj előtere között, csak valamelyik rovására lehetne az expozíciót beállítani. Ilyenkor, ha nem lényegesek az előtér elemei, csak sziluettként szolgálnak alapul egy különleges fényű vagy rajzú éghez, akkor nagyon hangsúlyos felületű éggel készítjük a képet. Ha viszont az előtér az izgalmas, mellette az ég jelentéktelen, egyszerűbb elhagyni a képről azt.

Ezt illusztráltam az alábbi képekkel és a kiegészítő szöveggel.

Élők között - Haraszt-hegy, Vértes-hg. 2004/2005 (AE-1P, FD 28-85/FD 17)

A kidőlt fa méltóságteljes holttestére 2004-ben találtam rá először. A világosszürkére száradt, érdekes formájú törzs és ágak hatásos kontrasztot adtak a kissé komor hangulatú tisztással. Képileg nagyon foglalkoztatott. Az ég borús volt, a megvilágítási terjedelem nagy. Ezért az előtérre vezérelt expozíció miatt úgy kellett a nézőpontot és az objektívet kiválasztani, hogy az ég ne kerüljön a képre. Így a 17 mm-esről a 28 mm-esre kellett váltani. 1 év múlva napsütésben jártam arra, és elkészíthettem az eredeti elképzeléseim szerinti képet. Érdemes összevetni, hogy a két képen az azonos alaptéma mennyire más megfogalmazásban jelenhet meg a világítás, a nézőpont és a gyújtótávolság függvényében! Az első kép zártsága fojtogató hangulatot, kilátástalanságot kölcsönöz a képnek. A hangsúly az élettelen forma veszendőségén van. A második változat nem csak a fények, hanem az ég reményt ébresztő jelenléte miatt is derűsebbé válik. A holt fa nem nyomasztó súlyával, hanem holtában is megőrzött büszkeségével uralja az előteret.

A fenti, nemrég készült kép egyik legnagyobb erénye a szép rajzos ég, ami jelentősen tovább fokozza a 2005-ben készült hangulatát. Szembetűnő a 17 mm és az elvi 16 mm (10x1,6) gyújtótávolság térérzékeltető különbsége. valószínűleg közre játszik ebben az, hogy a nyolc év alatt a kidőlt fa innenső vége mellé nőtt bokor olyannyira megnőtt, hogy nem tudtam miatta elfoglalni a megközelítőlegesen hasonló pozíciót. Érdemes megfigyelni, hogy egy méternyi helyzet változás, mekkora eltérést eredményes az előtér képén, szinte változatlan háttér mellett, az erős nagylátószögű objektívek esetében. Ez nemcsak előre, hanem oldalirányban is fontos!
Érdekes látni azt is, hogy a viszonylag erősnek tartott 28 mm-hez képest mennyivel több hátteret eredményez a képeken a 16 és a 17 mm-es objektív, megközelítőleg azonos méretű előtér mellett. Még úgy is, hogy a 2004-es képet a 28 mm-es gyújtótávolság miatt messzebbről kellett készítenem.

A régi képek hangulati összevetése az idézetben található, úgy gondolom, ahhoz nincs mit már hozzá fűznöm. Érdemes azonban a két, megközelítőleg azonos látószögű kép összehasonlítása. A legjellemzőbb az új kép 16:9-es oldalarányának nagyobb térbelisége a 2005-ös 3:2-éhez képest. Mindig is vallottam, hogy a tájkép a nyújtott kivágásban az igazi, hiszen mi is a 16:9-nek megfelelően látjuk a világot a perifériális látószög hozzá adódása miatt. Akinek különösen erős a perifériális látása, az még inkább. A felső, új képen már eleve több eget lehetett belevenni a képbe, hiszen a sok felhőt kár lett volna megkurtítani. A régebbi kép készültekor felhőtlen volt az ég, így csak jelzés értékben van ott, magasabbra helyezett horizonttal. A 28 mm-es objektívvel készült képnél az ég lehagyása miatt kellett a másikhoz képest jobban balra helyezkedni, látható, abban az irányban a közelebb lévő erdő magasabb falat képez, könnyebb volt az ég elhagyása. A 2005-ös képnél azonban a magasan lévő ágakat bele kellett helyezni a tisztás vége felé lévő nyílt részbe, hogy érvényesüljenek. Sajnos, így a fa formája nem olyan íves, mint a mellette lévő képnél, bár térben szépen bele vezet a tájba, az égbe került ágak azonban kitöltik az ottani homogén felületet. Az új képen ez már nem volt döntő, hiszen az évek során jelentősen megritkultak a vékonyabb ágak a vélhetően erős szelek és az idő vasfoga miatt. Emiatt nagyon nem is zavart, hogy nem tudtam elfoglalni a nyolc évvel korábbi nézőpontot, mert az első, 2004-es nézőpont a fa formája miatt is előnyösebb. Az adott felhő irányok miatt meg most különösen az volt, az égbe nyúló ágak szinte azzal azonosak.

Lehetne lamentálni az analóg és a digitális technika képi megjelenésén is, de ez, úgy gondolom egyéni ízlés kérdése. Valószínűleg a szkennelés minőségén is múlik, de számomra a digitális kép az elfogadhatóbb ebben a formában. Pedig egy ma már korszerűtlennek mondható gépről van szó. Sokat tesz a képhez a jó minőségű objektív. Aztán az is lehet, hogy az előnyösebb oldalarány és a felhők miatt áll közelebb hozzám...