A valóságról

Beküldve: Esztétika

"A valóság attól függ, hogy épp hol vagyunk"
Albert Einstein


Felhőrongyok - Üröm, 2015. július 27. (G15)

Stephen Hawking lenyűgöző filmjét néztem hétfőn este a Spektrumon. Abban hangzott el a fenti idézet, ami azóta foglalkoztat.
Mi is a valóság? Bizony nagyon nehéz meghatározni, mert ahhoz, hogy megéljük, ott kell lennünk. Egy beszámoló, TV tudósítás vagy fotó nem az akkor történt hiteles beszámolója, hanem már átment egy szűrőn. A mesélő, az operatőr vagy a fotós szűrőjén. Ki tudja, mit vettek el belőle, vagy tettek hozzá? Természetesen létezik egyetemes valóság, mert attól, hogy nem vagyok Egyiptomban, még léteznek a piramisok. Viszont az egyetemes valóság mellett fontosabb a személyes. Ebben viszont az a csavar, hogy a személyes valóság csak azé az egy emberé, aki személyesen megélte azt. Vegyünk egy esküvőt például. Sok-sok ember a pár körül, mégis, mindenki mást és mást él meg ugyanarról az eseményről. Még, ha nagy vonalakban ugyanazt is, de a részletek mind mások lehetnek. Melyik emberre koncentrálunk, mit tartunk fontosnak belőle a magunk számára? És ez mindennel így van.

Az individum valósága csak egy emberé!

Ezt csak megosztani tudja másokkal, akik viszont egyáltalán nem biztos, hogy ugyanazt élik meg a beszámolója, filmje vagy fotója alapján.
És ez is egyfajta illúzióvá átgenerált valóság, miképp az a művészek esetében is megtörténik, csakhogy ez esetben tudatos illúziókeltésről van szó. Igen, a művészet nem a valóság művészete, hanem az illúzióké. Még a németalföldi tájképfestők esetében is. Mert ki tudja, mit hagytak le, vagy tettek hozzá az adott tájhoz? Valóban azokat a színeket látta-e a valóságban, amit a vásznára festett. Lehet-e egyáltalán lekopírozni a természet színeit?
Nem beszélve arról, hogy sok festő vázlatok alapján dolgozik. És a műtermi kidolgozásnál már a személyes benyomások alakítják a képet, ami a valóságból táplálkozik ugyan, de az már nem az egyetemes valóság, hanem a művészé.

Így van ez a fotográfiában is, különösen ma, amikor az igényesen művelt fotó nem a felvétel pillanatában születik meg, hanem az utómunka során. Olyan ez, mint a festők vázlatfüzete. A raw állomány is egyfajta vázlat a valóságról, de az utómunka során már a fotós személyes élményei, benyomásai dominálnak. Nem a valóság reprodukálására törekszik, hanem személyes érzései képbe formálására. És itt döbbenünk rá, hogy a művészi vénával megáldott ember alkotásai nem a tájról, az emberről, az eseményről szólnak, hanem róla. Itt válik el a fénykép és a fotográfia. Igaz, egy nyers kép sem a valóságról szól, hanem arról, hogy aki fényképezte, mit tartott belőle fontosnak megmutatni. Ez ugye sok mindentől függ. Az objektív gyújtótávolságától, a nézőponttól és a kompozíciótól. Viszont lehet mind e három tényező a legmegfelelőbb a kép szempontjából, a nyers kép, digitális fotográfia esetén a legtöbb esetben csak silány vázlat marad.  Erről persze nem a fotós tehet, még a mai, korszerű színvezérlő processzorok, csodaobjektívek és szenzorok hármasa sem tudja egy az egyben leképezni a valóságot. Aki megelégszik ezzel, elmulasztja azt a lehetőséget, hogy a látványba belecsempéssze magát. Vagy kényelemből, vagy hozzá nem értésből, esetlegesen inspiráció hiányból. Szóval, ez is a készítő valósága, csak nem biztos, hogy mindenkit érdekel...

De miről is beszélek itt? Álljon itt a fenti kép nyers állománya...


© Vajda János - 2015 ♦ Kapcsolat: e-mail - +36 30 996 0148
A honlapon valamennyi képet és írást szerzői jog véd!