Három éve

Három éve, ezen a napon lehelte ki Martonvásárban a lelkét szeretett 350D-m...

Az alábbi kép az első vele készültek közül való.

Megpihenve (jégmadár) - Pacsmag, 2005. július (350D)

Akkor írtam is egy hosszabb nekrológot a gépért, most nem akarom magamat ismételni, akit érdekel, klikkeljen ide. Inkább néhány szót írnék az eltelt három évről.

Az égiek megsegítettek, nem sokkal rá meglett a G15. DSLR-em viszont nem maradt. Valahogy nem is bántam. Kezdtem érezni a saját koromat. Érdekes, mennyire meg tudja változtatni az ember hozzá állását valamihez a kényszer. A szemem teljesen átállt a kompakt látószögbeli korlátaira, a fényképezési szokásaim idomultak a technikához. Sokszor érzem, hogy jobb lenne nagyobb látószög a 28 mm-nek megfelelőnél, vagy erősebb tele 140 mm-nél. Aztán legyintek, és nem csinálom meg a képet, max a nagyobb látószög igényűt pótlom egy panorámával. A telét nem nagyon lehet, nem szeretek sokat vágni a képből. Maradok a magam és a kényszer állította korlátok között. Nem nehéz megszokni...
A G15 ugyanolyan hű társammá vált, mint az elődje. Vissza lehet nézni az elmúlt három év posztjait. A képek zöme a G15-tel készült. És vele is nagy utakat tettünk meg. De mikor otthon vagyok, sokszor vetek egy-egy pillantást a 350D-re, és jól esőn gondolok vissza a vele töltött időre. És eközben átugrik a szemem az F-1-re, és az eltelt, több mint harminc évre, a sok-sok képre, élményre. Tartalmas évek voltak.

Azoknak, akik nem klikkeltek át, álljon itt emlékeztetőül az utolsó kép a 350D-től:

Őszrezgés - Martonvásár, 2013. október 13. (350D)

MIlyen érdekes, csak most, miközben írok, tűnik fel a két kép színvilágának hasonlósága...