Repülés Történeti Múzeum

Beküldve: Alkalmi albumok

2012-ben a Repülés Történeti Múzeum felkérte a MAOE Fotóművészeti Tagozatát kiállítási anyaguk, úgymond művészi dokumentálására. Két szünnapi délelőttöt biztosítottak a jelentkezők részére a fotózásra. Sajnos, csak egy alkalommal tudtam részt venni, de tulajdonképpen nem is bánom. 15-20-an tolongtunk a kiállított tárgyak körül, nagy volt a zsúfoltság e tárgyakat tekintve is. Elég nehéz feladat volt, legalább is nekem. Ki tudja, a többiek hogyan élték meg?
Egy gyors körbe rohanás során rögzítettem a lehetőségeket, és arra jutottam, hogy jobbára részleteket fogok fotózni. Kerültem a bűvészkedést, igyekeztem a leganyagszerűbben, színhelyességre törekedve elkészíteni az anyagomat. Úgy érzem, ez sikerült is, végül is három képemet válogatták be a kurátorok a kiállításra.
Az alábbi albumban a válogatásra leadott 50 képemet láthatjátok. Jegyzetelni nem volt időm, így nem tudom a képek alatt jelezni, hogy mit láthattok. Repülőket és repülőgép aékaltrészeket. Merüljetek el inkább a látványban, ha tudtok!

A képek 2012. májusában készültek, a 7D-vel, EF-S 10-22 és EF 1,8/85 mm-es objektívekkel.

View the embedded image gallery online at:
http://fotovj.hu/1/index.php/alkalmi/rtm.html#sigFreeIdbd7f97fb3f


© Vajda János - 2015 ♦ Kapcsolat: e-mail - +36 30 996 0148
A honlapon valamennyi képet és írást szerzői jog véd!