Földönjárók, realisták, fallokraták és a nagyon színes képeket nem kedvelők csalódni fognak...

10 éve történt...
Épp magam alatt voltam érzelmileg, van ilyen. A Húgom hívta fel a figyelmemet egy ifjúkori, közös ismerősünk honlapjára.
Visszaemlékeztem, akkor 38 éve volt már, hogy megismertem. Kerülgettük egymást, majd később is, de nem jött el akkor az ideje. A zenében viszont barátokra találtunk egymásban.

Így kezdődött életemben egy három évig tartó szép, ugyanakkor zaklatott, ellentmondásos szerelem, ami viszont rengeteg új tapasztalást hozott az életembe.
Shámi, akkor ez volt a felvett művészneve a hastánc egy speciális ágazatát, a lélek-test táncot művelte és tanította. Ez nem egy koerografált tánc, hanem a zenére lélekből jövő improvizált mozgás. Coelho A portobellói boszorkány főhősét tudom példaként állítani.
A két alkotó tevékenység természetesen összefonódott. Rengeteget fotóztam őt, sokszor a kifejezett kérésére, sokszor az enyémre.
Érdekes megélések voltak ezek. Két erős akaratú ember szögesen eltérő elképzeléseit összefésülni. Neki konkrét elképzelései voltak a miről, nekem meg a hogyanról. Sokat küzdöttünk egymással, de mindig megérte.

Mindig is azt vallottam, hogy a világ túlélésenek a kulcsa a nők kezében van. Az évezredek óta patriarchálisan berendezkedett társadalmak juttatták ebbe a helyzetbe a Földet, amit napjainkban megélünk. Politikailag, és környezeti hatásaiban.
Pedig az ősi, természeti népek matriarchálisan rendezkedtek be. A Földanya kultusz szellemében, ahol a nő, nő tudott maradni, de ő volt a középpont, ő volt a túlélés kulcsa. És ezt a férfiak is el tudták fogadni, ennek a szellemében tudtak férfiak maradni. Nem alárendelt szerepük volt, hanem egymás mellé rendelt. Az elvakult feminizmust ugyanolyan károsnak tartom, mint a férfi felsőbbrendűséget. Azt gondolom a világ jobb sorsa a nők szerepének előbbre helyezése lenne, ennek irányításában. Mert ki viszi tovább a szerelmet, ki viszi tovább az életet? A Nő! De ehhez mi is kellünk...

Ennek a közös munkának az első gyümölcse A tánc misztériuma program lett. Ebben elsősorban a Shámi által végigjárt utat igyekeztem vázolni, a táncon belüli, egyre magasabb szintre jutást, a spirituális feloldódást a dimenziókban.
A programhoz kisebb méretben készültek a montázsok, viszont elgondolkodtunk az egyes képeken, és úgy találtuk, hogy önállóan is megállnák a helyüket egy kiállítás falain. Ehhez azonban újra kellett kezdenem, nagy méretekben a munkát. És egész más jött ki belőlük. Egyszerűen képtelen voltam reprodukálni az előzőleg eltelt fél év munkáit. Egy teljesen más világ kezdett összeállni, az egyre több képen. Ekkor döbbentem rá, hogy a nőt foglalom a képekbe. A nő spirituális szerepét az életben, a Földanya kultusz szellemében. Ettől kezdve már tudatosan válogattam az alapképeket, és az azokra épülő végső kialakításokat.
47 képben gondolkodtam. a számmisztikában ez a 11-est jelenti, ami a legerősebb mesterszám.

Miért virágok a nő melletti fő motívumok ezeken a képeken? A virág számomra a nőt testesíti meg. Formái, szirmai, színei, illatuk – szépségük. A nőben meg a virágot látom. Minden virágban és minden nőben van valami szép, csak meg kell találni. A virághoz le kell hajolni, és közelről szemlélni. A nőnek meg a lelkéhez férkőzni. Különös kapcsolat ez, és ezt egy '84-es kiállítási anyagomban már megpróbáltam megfogalmazni. Azt hiszem, most jobban sikerült.
Szeretem a nőket. Nem akarom érteni őket, mert nem lehet. Elfogadni igen, és megpróbálni az ő szemükkel látni a világot és magunkat. Nekik ajánlom ezt az albumot.