Virágokról kétféleképpen

Nem is tudom, mióta vonzódom a virágokhoz?
Talán az Apámmal megtett tavaszi túrák óta… Emlékszem, már akkor lehajolgattam hozzájuk, nem azért, hogy leszedjem, hanem, hogy közelről láthassam őket.
A mai napig komplex élményt kapok a virágoktól, még ha egy vázából is virít, gyökereitől megfosztva. Egyaránt ejt rabul a keltikék millióitól színes szőnyege egy tölgyerdőben, a sivár környezetben ékeskedő vadvirág vagy a fényképezőgéppel centiméterekre megközelített kosbor miniatűr univerzuma.

Talán nem véletlen, hogy 1984-ben, második önálló kiállításom témája a virág volt. Megközelítések volt a címe, nagy leképezéssel készült virágrészletekből álló tárlat. A fotográfia technikájának akkor már teljes ismeretében adottak voltak a körülményeim, hogy megtehessem ezt az izgalmas felfedezést ebben a különös világban. Ennél a megfogalmazási módnál azonban nem akartam leragadni. Egyaránt fényképeztem „fajleíró” dokumentumokat, környezetükben nagyobb csoportokat, különleges felvételi technikával impresszionista hatású képeket róluk, majd a digitális képfeldolgozás segítségével alakított látványokat.
Még ma sem tudom igazán, mi az, ami vonz a virágokhoz? Könnyű lenne a nyilvánvaló szépségre fogni, de belül érzem, hogy nem (csak) erről van szó. A virág szépsége nem öncélú, nem önmagáért van. A természet rendjébe illeszkedőn szépségük nagyon is kiszámított, a szaporodást, a fennmaradást szolgálja. Azt hiszem, ezek módjának az ezerféleségéből eredő változatosság az, ami kimeríthetetlenül érdekes a számomra. És az a párhuzam, ami talán velem együtt sokak számára létezik a virág és Nő vonatkozásában…

Az elmúlt 30 év meglehetősen szövevényesnek mondható fotográfiai útkereséseit két érdeklődési kör kísérte végig töretlenül: a fekete-fehér táj és a virágok fényképezése. És e két terület sokszor találkozott aztán egy-egy képemben is.  Erre a 30 évre tekint vissza ez a kiállítás. A kiállító tér sajátossága lehetővé teszi, hogy a színes és fekete-fehér megfogalmazásokat következetesen elválaszthassam egymástól. A színektől látványos, népszerűbbnek gondolható képek kifelé nyitnak, de nem feltétlenül természetesnek mondható tálalásban – inkább sajátos belső viszonyaimat, érzéseimet igyekeznek feltárni.
A két oldalt felállított paravánok „rejtett” oldalain a színes világ színtelenségével találkozhatunk. Ez számom egy nagyon izgalmas, ugyanakkor nagyon is intim világ. Ezek a képek csak egyféle transzformációt hordoznak magukban, feketén-fehéren próbálnak mesélni egy általam sajátosan szépnek látott világról. Ezt a sokak számára lehet, hogy zárt világot jelképezi a számukra használt, nem azonnal látható elhelyezés, jelképezve a sokak számára nem nyilvánvaló fekete-fehér képi világot, különösen a virágok vonatkozásában.

Az eltelt 30 év alatt a fotográfia elképzelhetetlenül sokat fejlődött, illetve változott. Ez a kiállítás nemcsak saját látásmódbeli változásaimra nyújt betekintést, hanem az alkalmazott sokféle technikáról is. Az analóg hordozóktól a különféle digitális felvételi eszközökig, haladva a korral még a mobiltelefonig is.
A kész anyag láttán felmerült bennem, hogy milyen kevés (csak egy) kép van jelen a legaktívabb természetfotós időszakomból. Ez nem véletlen, nem a szó klasszikus értelmezésében vett természetfotókat szeretnék itt bemutatni. Azok javát elég sokan ismerik korábbi kiállításokról, publikációkból vagy a közösségi oldalakról. A Természet lelkemre vetülésével készült képekkel kívánok tisztelegni a Föld Napja alkalmából megrendezésre kerülő kiállítással minden természet és képeket szerető ember előtt…

Újpest, 2014. április


A kiállítás 2014. április 15 - május 30-ig volt megtekinthető az Újpesti Károlyi István Galériában.



© Vajda János - 2015 ♦ Kapcsolat: e-mail - +36 30 996 0148
A honlapon valamennyi képet és írást szerzői jog véd!