Mesés ajándék a Bükktől

Ki gondolta volna...
Az elmúlt hétvégi taknyos időben éltük meg a csodát.

Még a hónap elején vetette fel néhány barátom, hogy jó lenne egy hétvégén összejönni Miskolcon. Mindegy milyen idő lesz fotós szempontból, a lényeg, hogy együtt legyünk. Péntek este verődtünk össze az ország különböző részeiről a diósgyőri vár alatti vendégházban. Aznap nem volt annyira rossz idő, de sajnos már estétől esőt jósoltak egész szombatra. Mindegy, meglátjuk mennyire esik, attól tesszük függővé a holnapot. Hajnali háromkor kukkantottam ki, akkor már verte az eső a veranda tetejét, és reggel sem volt jobb a helyzet. Viszont hidegebb volt, mint tegnap, így döntöttünk a Bükk mellett. Bánkút nem igazán esik onnan messze, és elég magasan is fekszik ahhoz, hogy ez odafent hó legyen. A csütörtöki országos eső is hóvá lett odafent.

Ezekkel a reményekkel telve indultunk neki 6 órakor, és akkor még nem is gondoltuk, hogy miben lesz részünk.
Már Lillafüred után nem sokkal ígéretes ködfoszlányok libegtek a még kora tavaszias, szürke erdő fái között. A Magos-kői megállónál még intenzívebb ködgomolyok incselkedtek velünk a már havas talaj felett, szép bükkök között. Érdekes, az első, mobilos képen talán megéreztem a mai nap ígéretét? Persze a misztikumot utólag tettem a képhez, de úgy gondolom, megfelelő nyitókép lett az alábbi albumhoz. Nem sokat fotóztam itt. Szép volt a kilátás a Magos-kőről. Remek ködfoszlányok lepték helyenként a hegyeket-völgyeket. Nekem azonban nagy telére fájt volna a fogam, a G15 135 mm-nek megfelelő gyújtótávolságával nem is erőlködtem. Inkább csaptam egy kis kört az erdőben. Ebből jött össze az Impresszió. Ezt ugyanazon a helyszínen készült három képből montíroztam össze.

Félórányi lődörgés után indultunk tovább. És ahogy változott a látvány úgy maradt egyre nagyobbra tátva a szánk. Az eső lassan finom hóeséssé változott és a fák egyre vaskosabb hóruhát öltöttek magunkra. Az egészet pedig vaskos köd kezdte megülni. Már az autóból is éreztük, hogy varázslatra érkeztünk. Bánkúton egy gyors frissítő után az erdőbe vetettük magunkat. Igazán ekkor léptünk be a szentélybe. A Bükk és a Természet csodálatos ajándékát kaptuk állhatatosságunkért. Egyszer éltem meg hasonló látványokat, 2002-ben Velemtől az Irottkőig tartó úton, de akkor csak az út egy kis szakaszán, és a hó sem esett. Itt azonban bármerre is néztünk, vagy mentünk mindenütt ez a misztikus köd uralta a puha, fehér csendet, amit a hóesés halk zizegése festett alá mennyi zeneként. Ha szóltunk is, csak halkan, nem akarván harsány beszéddel megtörni a varázst. Társaim talán először éltek meg ilyen látványt, nem tudom, csak azt láttam, hogy egyfolytában kattog valamelyiknél a gép. Azonban igyekeztem úrrá lenni a látvány okozta érzelmi viharokon. Jobbára részleteket, vagy hangulatokat megfogni.  Azzal az alázattal, hogy a lehető legszemléletesebben tudjam visszaadni az élményt, a komplexet, és a bennem keltett érzéseket azoknak, akik nem lehettek ott, akkor velünk. Meglepően kevés képpel tértem haza, de úgy érzem, elértem a célomat.

Ezekkel a szavakkal ajánlom nektek az alábbi kis albumot...