Őszrezgés - 350D, EF 1.8 85 mm, ISO 100 - Az utolsó használható kép a géppel, 2013. október 13.
2013. október 13-án, nyolc évnyi gyümölcsöző együttműködés után az öreg masina megelégelte a velem folytatott munkát. Még ezt a motívumot tisztességesen rögzítette. Utána még egy nem igazán izgalmas és főleg kevésbé éles récesorozatot összehoztunk, azután úgy döntött, hogy ideje szabotálnia a velem való együttműködést. 80500 expozíciónál tartottunk...
Érdemes volt ma egy előzetest feltennem Facebook oldalamra. Volt néhány reakció, amelyben valamiféle gyászos hangulatot sejtettek felőlem. Nincs bennem semmiféle sirató érzés. Erre a gépre egy ismerősöm azt mondta, látván, hogy az első két hónapjában bele szaladt közel 4000 kép, hogy 30 ezernél ki fog könyökölni. Somolyogtam magamban, gondolván, odébb van az még...
Odébb lett. Fagyoskodtunk, s áztunk együtt, megjártuk Prágát, Pacsmagra szinte haza ment és bekóboroltuk az ország egyéb zugait is. Óbudáról és a város egyéb helyeiről nem is beszélve. A gyár akkor erre a típusra 50-60 ezer expozíciót garantált. Amikor elértük, jól ránéztem: ki fogod Te ezt bírni hetvenig, én is annyira vagyok kalibrálva! El is értük, s onnan kezdve minden expozíciót ajándékba kaptam tőle. Miért lennék elkeseredve? Tovább bírta, mint bárki gondolta volna. A nyolc év alatt nem kellett szervízbe sem vinnem. Ha rossz kép jött ki belőle, az mindig az én hibám volt. Sok örömet, több száz jó képet adott. 75 ezer után már fel voltam rá készülve, hogy előbb-utóbb belefárad a hajszába. Nem vagyok egy gépkimélő fotós...
És most sem a zár fáradt el. A vezérlőtárcsa nem óhajtott tovább vezérelni. Az meg a lelke az egésznek. Talán javítható is, de nem akarom. Ne szedjék szét! Maradjon így, pihenjen meg az öreg analóg nagyfater, az F-1N mellett a vitrinben. Lesz miről beszélgetniük, én meg majd jól kihallgatom őket, és somolygok, ha engem szapulnak. Van bőven miért... Én meg örülök magamban a felidézett utaknak, képeknek.
Nagyon érdekes ez. Szeretem a tárgyakat, de nem ragaszkodom hozzájuk. Fényképezőgépekhez sem. Tavaly a G12-től egy zokszó nélkül váltam meg, pedig nagyon jó gép volt. Kellett a pénz, nem gondolkoztam. Az elmúlt 42 évben volt legalább harminc gépem. Ez a kettő az, amelyek igazán fontosak a számomra, még használhatatlanságukban is. Továbbra is a látható közelemben akarom őket tudni. Egy ismerősöm írta ma Facebookon, a gép viszont tud szeretni. Nem nevettem rajta, hiszen tudom, miről írt. Azért nem került ez a két gép süllyesztőbe, mert nemcsak én szerettem őket.
Szuszogd ki magad Barátom, megdolgoztál a pihenésért, a nyugalmadért! Emlékszel az elsőre? Erre az alkalomra tartogattam a bemutatását...
Fénykukacok - 350D, FD 4/80-200, ISO 400, 2005. július 5