A Tánc Misztériuma

A Tánc Misztériuma

Beküldve: Digiráma

Már A Szerelem Misztériuma szerkesztése közben körvonalazódott bennem egy ezeken a képi világokon alapuló program elkészítése, amivel az előbbiben megfogalmazott érzelmi szintet magasabbra, a spirituálisra kívántam emelni. Ebben óriási segítséget, azaz rengeteg útmutatót kaptam ShámiVamisztól, akivel akkor közel 40 éve tartó barátságunk emelkedett magasabb szintre. Az a sajátos – önmaga által lélek-testtáncként jegyzett – tánc, amit életfilozófiaként él meg és emellett tanít is, rám is hatással volt, ami ezekben a képsorokban elevenedik meg. A majd félévig tartó szerkesztés alatt különös megéléseim voltak. Néha szinte nem is gép előtt ültem, hanem más dimenziókban.

Meggyőződésem, hogy vezették a kezem, és bár biztos találni hibákat a programban, sokat nem alakítottam az első vázlathoz képest, mert hittem egy felső akaratban, ami idevezetett.
A szellemi háttéről bővebben lehet olvasni http://fotovj.hu/1/index.php/fine-art/230-az-elet-kerje.html.

 


© Vajda János - 2015 ♦ Kapcsolat: e-mail - +36 30 996 0148
A honlapon valamennyi képet és írást szerzői jog véd!